Ha azért nem megyek be
a belső szobába, mert attól tartok,
ott terpeszkedik unalom-Isten,
aki mindig ugyanaz, ma és örökké,
akivel minden perc végtelennek tűnik,
alig várom hogy felpattanhassak,
és végre hasznosan
szorgoskodjak a világban, nos…
Nos, akkor fognom kell egy lapátot,
és szépen eldobálni az útból
azt a sóderhalmot,
amelyet kineveztem Teremtőnek,
hogy sitty-sutty, elmenekülhessek előle.
Az a helyzet hogy nincs matematikai
képlet, amellyel előre kiszámolhatnám,
mi is lesz pontosan, mi vár rám odabenn,
hiszen JHVH maga a váratlanság.
Néha pár perc ima után
olyan forrósággal önt el,
mintha termálvízben ülnék.
Máskor alig tudom szétkergetni
rajzó gondolataimat,
hogy elmerülhessek békéjében.
Megint máskor hívogat,
nyissak már ki egy ablakot
szent könyvében, és azon keresztül
robbanóanyagot hajít az életembe,
BUMMMMM… hát ez meg mi volt, Uram?
Megint máskor piszkál,
hogy táncoljunk-daloljunk együtt,
nem fér a bőrébe.
Ha egy pillanatra elveszítem őt,
ha úgy érzem, nincs is itt,
csak magamat csapom be,
akkor elég a szívdobogásomra
vagy a lélegzetemre figyelni,
hiszen ő, aki szeretetből,
magának teremtett engem,
igen, ő pumpál belém
minden deci vért,
minden korty levegőt.
Kreatív sarok ajánló
Az éhség figyelmeztessen, hogy ne a felebarátom ’húsát egyem’!
Beszéljünk kevesebbet és imádkozzunk többet!
Beszéljünk kevesebbet és imádkozzunk többet!
Ne kritizáljunk, hanem a jót keressük!
A másikat inkább mennyországnak, mint fenyegetésnek, pokolnak tekintsük.
Félek, Atyám, – úgy zúgnak a harangok! fiatal tükrömet rontja az árny is, a fény is!… Ne félj, fiam, – téged hívnak a harangok, te vagy a tükör, te vagy az árny is, a fény is. Félek, Atyám, – megtörtem...
Pünkösd előtt – sóvárgás titkos mélye. Pünkösd előtt – ígéretek zenéje. Pünkösd előtt – esedezés, esengés. Pünkösd előtt – halk hajnali derengés. Pünkösd előtt – szent vágyak mozdulása. Pünkösd előtt – koldusszív tárulása. Csendesen várni – várni, hinni, kérni! Aztán...
