Ha azért nem megyek be
a belső szobába, mert attól tartok,
ott terpeszkedik unalom-Isten,
aki mindig ugyanaz, ma és örökké,
akivel minden perc végtelennek tűnik,
alig várom hogy felpattanhassak,
és végre hasznosan
szorgoskodjak a világban, nos…
Nos, akkor fognom kell egy lapátot,
és szépen eldobálni az útból
azt a sóderhalmot,
amelyet kineveztem Teremtőnek,
hogy sitty-sutty, elmenekülhessek előle.
Az a helyzet hogy nincs matematikai
képlet, amellyel előre kiszámolhatnám,
mi is lesz pontosan, mi vár rám odabenn,
hiszen JHVH maga a váratlanság.
Néha pár perc ima után
olyan forrósággal önt el,
mintha termálvízben ülnék.
Máskor alig tudom szétkergetni
rajzó gondolataimat,
hogy elmerülhessek békéjében.
Megint máskor hívogat,
nyissak már ki egy ablakot
szent könyvében, és azon keresztül
robbanóanyagot hajít az életembe,
BUMMMMM… hát ez meg mi volt, Uram?
Megint máskor piszkál,
hogy táncoljunk-daloljunk együtt,
nem fér a bőrébe.
Ha egy pillanatra elveszítem őt,
ha úgy érzem, nincs is itt,
csak magamat csapom be,
akkor elég a szívdobogásomra
vagy a lélegzetemre figyelni,
hiszen ő, aki szeretetből,
magának teremtett engem,
igen, ő pumpál belém
minden deci vért,
minden korty levegőt.
Kreatív sarok ajánló
Egy férfi odament a lelkészhez és kijelentette: – Atyám, többé nem megyek templomba! – Miért? – Kérdezte a lelkész. A fiatalember így válaszolt: – Ó, hát… mindig látok olyan embereket a templomban, akik folyton sutyorognak, férfiarcokat, akik elkalandoztak és nem...
Minél nagylelkűbb vagy Isten iránt, annál inkább felfedezed az Ő nagylelkűségét.
Loyolai Szent Ignác
A kisfiú betért a templomba, és leült egy idős néni mellé. A néni csodálkozva figyelte, hogy a fiú már több mint fél órája elmerülten néz a tabernákulumra. Az anyóka nem tudja megállni, odafordul a fiúhoz: – Mit csináltál ennyi ideig,...
