Erősítsem meg a szívemet sarokvasakkal,
pántokkal, mert akkor rakomány örömet
borítanak majd ide, ki ne dűljön a sarkából.
Tegyem tágassá a sátramat, hogy elférjen benne
minden hömpölygő találkozás és széles mozdulat.
Építsek erős gátakat a fejemben, mert olyan bitang
áradással rohamoznak meg majd az emlékek,
hogy félő, egész lényemet magukkal sodorják.
Építsek víztározókat a könnyeimnek,
máskülönben a gyógyulás záporesője
nem fog megférni partjai között.
Nyissam meg homályos szobáimat,
ahová eddig nem engedtem be Istent,
szellőztessek ki, és dobáljam ki a sok mocskot,
hadd tetőzzön a fény, hadd mosson át.
Persze megeshet, hogy hiába várom
az örömöt, mint az őrszem a hajnalt,
mint a földműves az esőt,
mint a hajós a vitorladagasztó szelet.
Nem fog jönni, ha a bennem lévő hiányokat
betömködöm zajjal, képekkel, tevés-vevéssel.
Nem fog jönni, ha bezárkózom,
és nem tüdőzöm le a kinti levegőt
azon fagyos, ködös, borús frissességében,
ha nem hagyom, hogy a tágas tér
úthengere alaposan átvasaljon.
Nem fog jönni, ha cipelem magammal
a bántalmak, borzalmak, sértések,
megalázások málháját, és ahelyett,
hogy elmerülnék a pillanat békességében,
turkálok az ócskaságok között,
és hergelem magamat,
olyanokkal vitázva, akik jelen sincsenek,
s így én sem tudok majd a jelenben lenni.
Nem fog jönni, ha folyton kijárok
a kertem végébe, ahol a hírcsatornák
zakatolnak, és öntik a szennyet,
hogy felháborodva halászgasson
benne a jónép, szörnyülködjön naphosszat.
Nem fog jönni, ha eltorlaszolva találja
a kapukat, feldúlva az utakat,
előkészítetlen a hajlékot,
az öröm nem terrorista, aki bekúszik
oda is, ahova nem hívták, ahol nem várják.
Készülnöm kell, hangolódni, utat egyengetni,
levetkőzni rossz megszokásaim gönceit,
visszatérni az egyszerű, tiszta, derűs,
kézzelfogható és lassú dolgokhoz.
Begyújtáshoz, mosogatáshoz, főzéshez,
nézéshez, járáshoz, imához, beszédhez.
Elhordozni a külső-belső feszültségeket,
hűségesen várni a szövetség napját,
mely lassan kel fel, mindig csak egy fél
árnyalattal világosodik, alig érzékelhetően,
mégis tévednek, akik azt harsogják,
nincs itt semmiféle remény, lehet
elkotródni, hazamenni, vége a világnak.
Kreatív sarok ajánló
Dúsan került és életteljesen a föld alá az első búzaszem. Magán érezte még az Úr teremtő, alkotó kezét. Aranynap fénye lenn nem érte már, nem is érinthette csillanó sugár. Mégis, meleg titokkal volt tele sötét éjjele. És egy napon a...
Amit az Úr ad vagy megenged, az mind azért van,
hogy elérhessük célunkat, amelyre teremtettünk.
Sziénai Szent Katalin
A plébános a keresztúti ájtatosságot vezeti, amikor sürgősen beteghez hívják. Hogy ne maradjon félbe az ájtatosság, megkéri Mari nénit, a rózsafüzéresek koszorúfőjét, hogy folytassa tovább, majd igyekszik visszatérni a befejező áldásra. A betegellátás azonban elhúzódott. Visszafelé jövet a plébános csodálkozva...
