Arra hivattam, hogy tegyek valamit, vagy legyek valamivé, és erre senki más nem hivatott.
Isten tervében helyem van Isten földjén, és ez a hely csak az enyém, senki másé.
Szent John Henry Newman
Kreatív sarok ajánló
Erősítsem meg a szívemet sarokvasakkal, pántokkal, mert akkor rakomány örömet borítanak majd ide, ki ne dűljön a sarkából. Tegyem tágassá a sátramat, hogy elférjen benne minden hömpölygő találkozás és széles mozdulat. Építsek erős gátakat a fejemben, mert olyan bitang áradással...
Az Úr elénk imádkozta a Miatyánkot mégis, kétezer év alatt sem tudtuk megtanulni, ma is elhibázzuk már a harmadik kérésnél, és így módosítjuk a szöveget: legyen meg a mi akaratunk. Egy régi, orosz népmese szerint az öreg paraszt kihallgatást kért...
Nem elég meghallgatni egy vallási tanítást vagy megtanulni egy hittételt.
Amit akarunk, az nem más, mint úgy élni, ahogy Jézus élt.
Ferenc pápa













