Add, Uram hogy ne bonyolítsam
feleslegesen azt, ami egyszerű,
és ne butítsam le önkényesen azt, ami bonyolult.
Add, hogy ne tagadjam le azt, ami borzalmasan nehéz,
de ne is engedjem, hogy ólomsúlya maga alá gyűrjön.
Add, hogy ne kerüljem a fájdalmat bármi áron,
de ne is tetszelegjek benne.
Add, hogy ne tettessek felszínes vidámságot,
ha valójában szomorú vagyok,
de meg tudjam őrizni valódi,
mélyebb örömömet nehéz időkben is.
Add, hogy ne idomuljak kaméleon módjára másokhoz,
de tudjak ráhangolódni bensőségesen
örömeikre, fájdalmaikra.
Add, hogy szavam erőteljes legyen,
de ne erőszakosan lehengerlő.
Add, hogy tudjak jókor elnémulni,
és másokat meghallgatni.
Add, hogy ne gerjedjek haragra
minden piszlicsáré semmiség miatt,
legyek elég nagyvonalú,
és ne rójam fel az apró bántásokat.
Add azt is, hogy jogos neheztelésemet
ne rejtsem hamis udvariasság máza alá,
tudjam kedvesen, határozottan elmondani.
Add, hogy ne meneküljek kényszercselekvésekbe
az unalom elől, és hogy észrevegyem az izgalmat
abban is, ami átlagos.
Add, hogy ne meneküljek zsibongásba
a magány elől, hanem öleljen magamhoz,
egyedül ugyanis a legjobb társaságban vagyok,
hiszen magadnak teremtettél engem.
Add, hogy ne ajnározzam magam,
de ne is ostorozzam feleslegesen.
Add, hogy sose száradjon ki,
inkább áradjon túl a lelkem.
Add, hogy ne legyek kapcsolatfüggő,
de tudjak szeretettel, önként kapcsolódni.
Add meg, hogy ne nézzem szeretetnek
azt, ami önzés vagy birtoklásvágy,
de ne is gyanítsak csalást, árulást
a valódi szeretet mögött.
Add, hogy ne csak tanulgassam,
hogyan kell szeretni, hanem
merítsek mindig a te kifogyhatatlan
szeretet-tározódból, ha az enyém elfogyott,
és váljak szeretetté tebenned.
Kreatív sarok ajánló
Istenben hinni annyi, mint látni, hogy az életnek van értelme.
Ludwig Wittgenstein
Neved sem értem, Istenem, De van két árva, nagy szemem S annyi bolondot látok, Hogy e sok bolondságból Nagy ijedelmemben, Uram, hozzád kiáltok. Próbáltam sokféle mesét, De, hajh, egyik se volt elég: Szívemben, idegimben Kiabáló, nagy lárma Téged keres, Fölség,...
Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal – S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótalanul, gondolattalanul Mondod magadnak: mindegy,...
