(Munkácsy képe)
Állok merengve, hosszan, áhitattal:
Ez ő! Ilyen volt! Igy képzeltem én;
Álmomban éjjel, elmélkedve nappal
Kerestem arczát; végre föllelém.
Mit a halandó gyönge ismerettel,
Töprengve, könyvekből meg nem tanúl:
Az a te nagy lelkedbe rejtezett el,
Lángelméd érzi öntudatlanúl.
Az örök eszmét sejtem itt, e vásznon,
S világrendünk hány bús kérdőjelét!
A két kezet, mely áld, kötözve látom,
Hallom a csőcselek „feszítsd meg”-ét.
És hallom azt is, százszor hangosabban,
De nem a trón, a vádlott hirdeti,
Hogy a mi nem veszendő, halhatatlan:
Halandó ember meg nem ölheti!
Nincs a ki védje, nincsen pártfogója,
Vérét szomjazzák a zsidó papok.
Jósképpel áll; azt olvasom le róla:
„Feszítsetek föl! Én meg nem halok!”
Nézzétek őt! Két keze megkötözve.
A nép üvölt: „Feszítsd, feszítsd meg őt!”
Megszánja asszony, mégsem ő a gyönge.
Leborulok ily óriás előtt.
Oly szelíd, alázatos, lemondó, –
Ő az erény, igazság mártira.
S oly büszke, hajthatatlan, égbe rontó:
Ez ő! a Messiás, isten fia!
Pilátus tétovázik… Nincs segítség!
Látom, hogy el fogják veszíteni.
De érzem: kikel sírjábul ismét…
Meghal, mert ember; él, mert isteni.
Kreatív sarok ajánló
Ha tiszta a szívünk, ha szelíden és alázattal reagálunk,
ha tudunk másokkal együtt gyászolni, ha éhezzük és szomjazzuk az igazságot,
ha irgalmasan látunk és cselekszünk – ez az életszentség.
Ferenc pápa
