Hol voltam, amíg nem voltam?
A te szereteted szólított elő a semmiből,
parancsoltad, hogy legyek, és lettem,
parancsoltad, hogy genetikai láncolatom
keveredjen el a mindenség kábelrengetegében,
és megtörtént, addig futott a kód a szerteágazó
családfán, míg le nem pottyantam a létezés
futószalagjáról. S mivel nagyanyám kizsarolta,
hát megkereszteltek engem, s bár tudatlan
voltam egészen a te útjaid felől, te számon
tartottad a velem kötött szövetséget,
az a kis szentelt víz, mely a fejemre fröccsent,
úgy láncolt veled össze, mint mennyei vérség
köteléke. Üzentél napfény izzította lombokban,
sehonnan sem kellett volna tudnom, hogy ott vagy,
hiszen senki sem okított engem hittanra,
egyedül te kerested velem a kapcsolatot,
aki a teremtés kezdetén mesterséges
légzést adtál nekem, saját leheleteddel
elevenítettél meg, aligha van ennél
természetesebb légzés. Keringetted
bennem a vért, és szívem kalapácsával
csilingeltetted minden másodperc üllőjét,
minden útkereszten értem feszült fel fiad,
s én templomokat rajzoltam, bár alig értettem,
ki lakik ott, és lejártam a fogadalmi kereszthez
kamaszként, zuhogó esőben beszélgetni
életemről, amit talált tárgynak hittem,
azzal, aki értem adta az életét.
Rám találtál, vagy inkább hagytad,
hogy rád találjak, s ezzel egyben magamra is,
mint mikor felnőtt bújócskázik a gyerekkel.
Szép lassan hámozni kezdtél, mint a hagymát,
egyenként szabadítasz meg függéseim
és pótcselekvéseim rétegeitől,
és egyre beljebb vonzol jelenlétedbe,
a szeretet puha kötelékeivel
megígérted, hogy keserűségeimet
édességgé változtatod, hogy betegeimet
meggyógyítod, hogy elvetett igéidet kizöldíted,
szórjam csak nyugodtan, hogy szétszórt
gyermekeimre gondot viselsz, hogy testvéreket
pecázol nekem a FÖLD nevű halastóból,
és hűséges voltál ígéreteidben, sokszorozod,
gyarapítod áldásodat, járok benne,
tetőtől talpig forró hóviharban,
szájamba süvítenek az olvadó pelyhek,
mint megtöretett tested édes foszlányai,
alig jutok tőlük szóhoz, ha szólok is,
csak téged szólhatlak immár,
téged a mindenben s benned a mindenséget.
Kreatív sarok ajánló
Mit málló kőre nem bizol: mintázd meg levegőből. Van néha olyan pillanat mely kilóg az időből, mit kő nem óv, megőrzi ő, bezárva kincses öklét, jövője nincs és multja sincs, ő maga az öröklét. Mint fürdőző combját ha hal súrolta...
Ha attól nem is félnél, hogy egyedül elesel,
hogyan bízhatnál abban, hogy egyedül föl is tudsz kelni?
Nézd, két ember együtt többre képes, mint egy egyedül.
Keresztes Szent János
A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle: – Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban? A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt...
