„Tessék mondani, tegezhetlek?”,
kérdezte tőlem egy csöpp kisfiú.
Megelőlegezte magának a bizalmat.
Válaszomat meg sem várva,
megtalálta a megfelelő formát.
Láttam,
biztonságban érzi magát mellettem.
Korábbi félelmét már elfelejtette.
Belekapaszkodott a nadrágszáramba,
tréfából belebújt a papucsomba.
Ilyenek vagyunk mindannyian.
Ott sertepertélünk az Isten közelében,
előbb úgy teszünk,
mintha véletlenül vetődtünk volna oda,
majd egyre természetesebben forgolódunk körülötte,
ám sokáig még nem merjük megszólítani.
De a világért sem tévesztenénk szem elől.
Aztán két marokra fogjuk bátorságunk,
odasomfordálunk hozzá, felnézünk rá,
alig tudjuk leplezni, hogy szívünk kalapál,
nagy levegőt veszünk,
és megszólítjuk.
Büszkék vagyunk arra, hogy tegezhetjük.
Ő pedig talán megértően mosolyog sutaságainkon.
Kreatív sarok ajánló
Egy asszonynak igen szűkszavú férje volt. Egy vasárnap a feleség nem tudott részt venni a szentmisén.
Amikor férje hazajött a templomból, megkérdezte, miről prédikált a plébános.
– A bűnről. – válaszolta a férfi.
– És mit mondott róla?
– Ellenezte.
Éber (halló) szívre (1Kir 3,9) van szüksége annak, aki hinni akar.
Isten sokféle módon keres kapcsolatot velünk.
Minden emberi találkozásban, minden megindító természeti élményben,
minden látszólagos véletlenben, minden kihívásban,
minden szenvedésben Isten nekünk szóló rejtett üzenete lakozik.
YouCat 20














