„Tessék mondani, tegezhetlek?”,
kérdezte tőlem egy csöpp kisfiú.
Megelőlegezte magának a bizalmat.
Válaszomat meg sem várva,
megtalálta a megfelelő formát.
Láttam,
biztonságban érzi magát mellettem.
Korábbi félelmét már elfelejtette.
Belekapaszkodott a nadrágszáramba,
tréfából belebújt a papucsomba.
Ilyenek vagyunk mindannyian.
Ott sertepertélünk az Isten közelében,
előbb úgy teszünk,
mintha véletlenül vetődtünk volna oda,
majd egyre természetesebben forgolódunk körülötte,
ám sokáig még nem merjük megszólítani.
De a világért sem tévesztenénk szem elől.
Aztán két marokra fogjuk bátorságunk,
odasomfordálunk hozzá, felnézünk rá,
alig tudjuk leplezni, hogy szívünk kalapál,
nagy levegőt veszünk,
és megszólítjuk.
Büszkék vagyunk arra, hogy tegezhetjük.
Ő pedig talán megértően mosolyog sutaságainkon.
Kreatív sarok ajánló
Nincs más létra, amelyen fel tudnánk menni a mennybe, csak a kereszt.
Limai Szent Róza
Édesanya ebéd után nagy szelet csokit ad Szepi Peti bátyjának.
– Oszd el az öcséddel keresztényhez méltóan!
– Azt, hogyan kell csinálni?
– Úgy, hogy a nagyobbik részt neki adod.
– Akkor ossza el ő keresztény módon!
A katolikus keresztényeket talán emiatt hívják
„gyakorló” keresztényeknek: Krisztust úgy kell
szeret ni, hogy gyakoroljuk az életét.
Madeleine Delbrȇl
