„Tessék mondani, tegezhetlek?”,
kérdezte tőlem egy csöpp kisfiú.
Megelőlegezte magának a bizalmat.
Válaszomat meg sem várva,
megtalálta a megfelelő formát.
Láttam,
biztonságban érzi magát mellettem.
Korábbi félelmét már elfelejtette.
Belekapaszkodott a nadrágszáramba,
tréfából belebújt a papucsomba.
Ilyenek vagyunk mindannyian.
Ott sertepertélünk az Isten közelében,
előbb úgy teszünk,
mintha véletlenül vetődtünk volna oda,
majd egyre természetesebben forgolódunk körülötte,
ám sokáig még nem merjük megszólítani.
De a világért sem tévesztenénk szem elől.
Aztán két marokra fogjuk bátorságunk,
odasomfordálunk hozzá, felnézünk rá,
alig tudjuk leplezni, hogy szívünk kalapál,
nagy levegőt veszünk,
és megszólítjuk.
Büszkék vagyunk arra, hogy tegezhetjük.
Ő pedig talán megértően mosolyog sutaságainkon.
Kreatív sarok ajánló
Senki sem szegény annyira, hogy ne tudna adni – de leginkább és mindenekelőtt önmagát.
Ferenc pápa
Senki sem mondhatja Isten igaz szolgájának magát,
akit még sosem tett próbára a kísértés.
A kísértés, amely felett győzedelmeskedtek, olyan, mintha Isten
eljegyzési gyűrűt nyújtana át a léleknek.
Assisi Szent Ferenc
Két ferences találkozik a vonaton:
– Nagyon ismerősnek tűnsz, testvér! Ugye Gyöngyösön találkoztunk?
– Gyöngyösön még soha nem voltam.
– Akkor Vácott.
– Vácott sem jártam még.
– Akkor máshol.
– Látod, testvér, ez lehet, mert máshol már voltam.
