A válság őket is elérte és otthon mindenki gombóccal a torkában mászkált. Papát „fizetés nélküli szabadságra” küldték, és napok óta csak arról folyt a szó, min lehetne spórolni. Vacsora közben nyomasztó csend volt az asztalnál. Senkinek sem volt kedve beszélni. Mama hirtelen összecsapta a kezét:
– Talpra mindenki és gyertek velem!
Zavartan követték a ház előtti apró kertbe.
– És most nézzetek fel az égre! – vezényelte a mama.
Mindnyájan felnéztek. Az ég bársonyfekete kupolája szikrázó csillagok diadalíve volt. Szinte beleszédültek a látványba, úgy érezték, a ragyogás magával ragadja őket egy végtelen örvénybe. Egészen kicsinyeknek érezték magukat. Szorosan átölelték egymást. A hihetetlen látvány egészen lenyűgözte őket és lelket öntött beléjük: az egész olyan hatalmas, határtalan és időtlen volt. A szívük kinyílt és új bátorsággal telt meg. Olyan volt, akár egy óriási reklámplakát a reményről.
– A csillagok éjjel látszanak – mondta egyszerűen a mama.
Lectio divina – a képzésen elhangzott előadások
Május 29.
