0%
Állapotjelző bezárása

Lelkitükör rendszeresen gyónók számára

Lelkitükör rendszeresen gyónók számára

(Nézd át a „ritkán gyónók” lelki tükrét is: különösen az 1., 3. és 4. parancsot!)

 

  1. Isten terve rólam
    Istennek szép terve van rólam. Az a terve, hogy Jézus kibontakozhassék bennem. Nekem e célért csak egyet kell tennem: mindenben teljesítenem az Ő akaratát.

– Él-e bennem a vágy, hogy Isten terve teljesüljön bennem? – Hogy megtaláljam azt a hivatást, amire Isten szánt? – Imádkozom-e ezért?
– Ne aggódjatok! – mondja Jézus. Tudom-e rábízni magam Isten gondviselő szeretetére?
– Törekszem-e arra, hogy jobban megismerjem hitemet, s ezáltal Isten reám vonatkozó tervét?
– Szánok-e elegendő időt az Istennel való kapcsolat elmélyítésére? (Ima, Szentírás, lelki olvasmányok, elmélkedések, stb. – lelkivezetőmmel való megbeszélés alapján?)
– Figyelek-e lelkivezetőm irányítására?
– Lelkiismeretem által a Szentlélek vezet, hogy Isten terve megvalósulhasson bennem. – Azonnal követem-e lelkiismeretem indításait? (Pl. hogy ne válaszoljak egy sértésre; ne nézzek meg valamit; első szóra engedelmeskedjek; reggel azonnal ugorjak ki az ágyból, stb?)
– Kötelességeimet (hittan, tanulás, munka) becsülettel, örömmel végzem-e?
– Rendszeres vagyok-e az étkezésben – vagy gyakran torkoskodom?
– Cselekedeteim előtt néha megállok-e, hogy meggondoljam: most, itt hogyan tudom teljesíteni Isten akaratát?

 

  1. Jézus a testvérben
    Isten első akarata, hogy szeressük Őt és embertársunkat. (Amit egynek teszünk, Neki tesszük.)

– Észrevettem-e Jézus jóságát embertársaimban? – Örömet szereztem-e nekik azzal, hogy megdicsértem a bennük levő jót? (Vagy sokszor megbíráltam őket?)
– Legalább olyankor, ha nehezemre esett mások szolgálata, gondoltam-e arra, hogy embertársaimban Jézust szolgálom?
– Azzal az elhatározással szoktam-e embertársaim közé menni (iskolába, hittanra, haza), hogy örömet akarok szerezni nekik? – Vagy inkább azzal az elvárással, hogy ők szerezzenek nekem örömet?
– Tudtam-e mások kedvéért lemondani akaratomról, elképzelésemről? – Vagy minden áron ragaszkodom ahhoz?

 

  1. Jézus a szenvedésben
    Jézus a kereszten, majd elhagyottságában magára vette szenvedésünket. Azóta minden fájdalomban felismerhetjük Őt. Ha vele egyesülünk, minden szenvedés a feltámadásba vezet.

– Testi és lelki fájdalmaimban felismertem és köszöntöttem-e a szenvedő Jézust? Vele egyesülten örömmel ajánlottam-e fel szenvedésemet másokért?
– Hibáim, gyengeségeim érzetében felismertem-e az értünk gyengévé lett Jézust? Így sikerült-e újrakezdenem az Ő erejében?
– Szenvedésemben, kedvetlenségemben gondoltam-e arra, hogy a sötétségből a szeretet vezet ki (vö. Jn 14,21; 1 Jn 3,14)?
– Ha egy hibázó, bűnös embert láttam, gondoltam-e arra, hogy Jézus érte is meghalt? – Tudtam-e Jézus szemével nézni rá?
– Bármilyen fájdalommal, sötétséggel találkoztam, köszöntöttem-e ott is Jézust?

 

  1. Szentháromságos küldetésem
    Isten ajándékait, a szentségek kegyelmeit azért kapjuk, hogy használjunk vele másoknak; hogy ők is eljussanak Istenhez.

– Gondolok-e arra, hogy felelős vagyok embertársaimért? – Hogy úgy kell szeretnem őket, hogy Jézus megszülethessék és növekedhessék bennünk?
– Törekszem-e arra, hogy Jézus élhessen bennem? – Hiszen csak Ő tud bennem megtéríteni másokat!
– Törekszem-e arra, hogy hittanostársaim és köztem növekedjék a szeretet? – Hiszen Jézus azt akarja, hogy erről ismerje meg Istent a világ!
– Ha feszültség volt hittestvéreim és köztem, elkövettem-e mindent, hogy ez megszűnjék?
– Végzek-e valami konkrét szolgálatot keresztény közösségem (egyházközség, hittanosok) érdekében? – Vajon mit tehetnék még?

 

Köszönöm Uram, hogy megmutattad gyengeségemet és a Te Jóságodat.
Add, hogy erődből új életet kezdhessek!

Jó gyakorlat ajánló

Laptop/számítógép/okostelefon

Közbenjárás papjainkért, szerzeteseinkért

Még több

Lectio Divina

Prédikációs segédanyagok

Katolikus Karitász

Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet

Katolikus Pedagógiai Intézet

MKPK Caritas in Veritate Bizottsága

MKPK Családügyi Bizottsága

MKPK Ifjúsági Bizottsága

Lelkigyakorlatos házak