Ferenc pápa: Istenre szomjazunk, „Isten koldusai” vagyunk, ezért imádkozunk (1)
Az ima a hit lélegzetvétele, a hit legsajátabb kifejeződése. Egyfajta kiáltás, mely az Istenben hívő és bízó ember szívéből fakad fel.
Az imában mindent elmesélhetünk Istennek! (2)
Az ima mindenkinek az életében jelen van: akármilyen vallású emberről legyen is szó, sőt valószínűleg azoknak az életében is, akik semmilyen valláshoz sem tartoznak. Az ima önmagunk rejtett mélyén születik, azon a belső helyen, amelyet a lelkiségi írók gyakran „szívnek” hívnak (vö. Katolikus Egyház Katekizmusa, 2562–2563).
Az ima megvilágítja szívedet és arcodat (3)
Mert az ima emberei őrzik az alapigazságokat; ők azok, akik ismételgetik – mindenekelőtt maguknak, majd mindenki másnak –, hogy ez az élet, minden baja és megpróbáltatása ellenére, nehéz napjai ellenére, tele van kegyelemmel, melyen csak ámulhatunk. És mint ilyet mindig védenünk és vigyáznunk kell!
Az ima a gát a rossz egyre növekvő áradatával szemben (4)
Az ima az újjászületés virágágyait gondozza olyan helyeken, ahol az ember gyűlölete csak a sivatagot volt képes növelni. Az ima hatalmas erejű, mert vonzza Isten hatalmát, és Isten hatalma mindig életet ad: mindig. Ő az élet Istene, és újjászületést ad nekünk!
Hallgassuk meg Istent, válaszoljunk neki, vitatkozzunk vele! (5)
Tanuljunk meg Ábrahámtól hittel imádkozni, párbeszédet folytatni, vitatkozni, de mindig készen arra, hogy elfogadjuk Isten szavát és azt gyakorlatba ültessük!
Életünk legsötétebb perceiben is találkozhatunk Istennel (6)
Mindannyiunknak van találkozója éjjel Istennel, életünk éjszakájában, életünk sok éjszakájában: amikor sötétség telepszik ránk, amikor bűnösnek vagy teljesen tanácstalannak érezzük magunkat. Ekkor mindig találkozhatunk Istennel. Ő meglep bennünket, amikor nem is számítunk rá, amikor valóban egyedül találjuk magunkat.
Ítélkezés helyett imádkozzunk, járjunk közben az emberekért! (7)
A közbenjárás hozzáállása a szentekre jellemző, akik Jézust követve „hidak” Isten és népe között.
Az ima által minden helyzetben kapcsolatba léphetünk Istennel (8)
Ezáltal pedig arra tanít bennünket Dávid, hogy mindent vigyünk be az Istennel folytatott párbeszédbe: az örömet és a bűnt, a szeretetet és a szenvedést, a barátságot és a betegséget egyaránt. Minden válhat „Te”-hez intézett szóvá, aki mindig hall bennünket.
Bátor keresztények kellenek, akik kimondják: „Ezt nem szabad tenni!” (9)
Mennyire szükségünk van olyan hívőkre, buzgó keresztényekre, akik Illés bátorságával fordulnak vezető beosztású emberekhez, és szemükbe mondják: „Ezt nem szabad tenni! Ez gyilkosság!” Szükségünk van Illés szellemére! Ő megmutatja, hogy az imádkozó ember életében nem lehet kettősség: az Úr elé állunk, és a testvéreinkhez megyünk, akikhez ő küld.
Arcok és szívek vagyunk, Isten egyenként, név szerint ismer bennünket (10)
A zsoltárok olvasásával és újraolvasásával megtanuljuk az imádság nyelvét. Az Atyaisten ugyanis Lelkével ihlette őket Dávid király és más imádkozó emberek szívében, hogy megtanítsanak minden férfit és nőt arra, hogyan dicsérjék őt, hogyan mondjanak köszönetet neki, hogyan kérleljék, hogyan szólítgassák örömben és fájdalomban, és hogyan beszéljék el tetteinek és törvényének csodáit.
Ne éljünk és ne imádkozzunk úgy, mintha szegények nem léteznének! (11)
Összefoglalva, ahol Isten van, ott kell az embernek is lennie. A Szentírás kategorikusan kijelenti: „Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. – Ő mindig előttünk jár. Ő mindig vár bennünket, mert előbb szeret, előbb néz, előbb ért meg bennünket. Ő mindig ránk vár.
Jézus nem egy távoli Isten, és nem is tud az lenni (12)
Ezért, amikor egy este imádkozni szeretnénk, de erőtlennek és üresnek érezzük magunkat, ha úgy tűnik, hogy egész életünk hasztalan volt, akkor, abban a pillanatban, esedezzünk, hogy Jézus imája legyen a mienk is! „Ma nem tudok imádkozni, nem tudom, mit tegyek: nincs kedvem hozzá, méltatlan vagyok.” Abban a pillanatban rá kell bíznunk magunkat, hogy imádkozzon értünk. Ő abban a pillanatban az Atya színe előtt van, és értünk imádkozik, ő a közbenjáró; mutatja sebeit az Atyának, értünk!
Az ima segít helyes perspektívában látni életünk eseményeit (13)
Az ima mindenekelőtt hallgatás és találkozás Istennel. Ekkor a napi nehézségek nem akadállyá válnak, hanem magától Istentől kapott felhívássá, hogy meghalljuk azt, aki előttünk áll, és hogy találkozzunk vele. Az élet megpróbáltatásai így alkalmakká válnak a hitben és szeretetben való növekedésre.
Akkor is imádkoznunk kell, ha úgy érezzük, csak az időnket vesztegetjük! (14)
Jézus nélkül az a veszély fenyegeti imáinkat, hogy emberi erőfeszítésre korlátozódnak, mely legtöbbször kudarcra van ítélve. Ő viszont magáévá tett minden kiáltást, minden könnyet, minden örömet, minden könyörgést… minden emberi imát.
Az ima lecsillapítja nyugtalanságunkat és megnyitja szívünket Isten előtt (15)
Nincs jobb módja az imádkozásnak, mint az, ha Máriához hasonlóan megnyílunk, megnyitjuk szívünket Isten előtt: „Uram, amit te akarsz, amikor te akarod, és ahogyan te akarod”.
Az Egyház nem piac és nem politikai párt, hanem a Lélekből születik (16)
Az Egyház létének akkor van értelme, ha szilárd egységben marad Krisztussal, vagyis [ha megmarad] a közösségben, az ő igéjében, az Eucharisztiában és az imádságban. Ez a módja annak, hogy egyesüljünk Krisztussal.
Nem elég Istent áldanunk, áldanunk kell az embereket, az egész világot! (17)
A Biblia első oldalain az áldások állandó ismétlődését látjuk. Isten az, aki áld, de az emberek is áldanak, és hamar kiderül, hogy az áldás különleges erővel rendelkezik, mely egész életében végigkíséri a személyt, aki az áldást kapja, és felkészíti az ember szívét, hogy hagyja magát megváltoztatni Isten által (vö. II. vatikáni zsinat: Sacrosanctum Concilium konstitúció, 61.).
Ne féljünk imádkozni, ne szégyelljünk kérni Istentől! (18)
Néha úgy tűnik, hogy minden összeomlik a fejünk felett, az eddig élt életünk hiábavaló volt. És ezekben a látszólagos zsákutcákban csak egyetlen kiút van: a kiáltás, az ima: „Uram, segíts!” Az ima megnyitja az utat a fény előtt a legsűrűbb sötétségben is. „Uram, segíts meg engem!”
Aki nem szereti testvérét, az nem imádkozik komolyan (19)
Mindnyájunknak szüksége van belső életre, szükségünk van arra, hogy visszavonuljunk egy olyan térbe és időbe, amelyet az Istennel való kapcsolatunknak szentelünk, de ez nem jelent menekülést a valóság elől.
Ha a hála hordozói vagyunk, a világ is jobbá válik (20)
A hálaadó ima mindig itt kezdődik: annak elismeréséből, hogy a kegyelem megelőzött bennünket. Gondoltak ránk, mielőtt megtanultunk volna gondolkodni; szerettek bennünket, mielőtt megtanultunk volna szeretni; vágytak ránk, mielőtt bármilyen vágy támadt volna szívünkben.
A magasztalás olyan, mint a tiszta oxigén belélegzése (21)
A magasztalás olyan, mint a tiszta oxigén belélegzése: megtisztítja a lelked, távolba tekinteni késztet, nem engedi, hogy az adott nehéz és sötét helyzet rabja légy.
Úgy kell olvasnunk a Szentírást, hogy találkozzunk az Úrral! (22)
Minden hívőnek ismerős ez a tapasztalat: a Szentírás egyik részlete, melyet már sokszor hallottunk, egyszer csak megszólít bennünket, és megvilágítja azt a helyzetet, amelyben vagyunk. De ehhez ott kell lennem aznap az Isten igéjével való találkozón, ott kell lennem, hallgatnom kell az igét. Isten mindennap ott jár mellettünk, és magot vet életünk talajába.
Keresztény életünk a liturgikus imából forrásozik (23)
Ez a gondolat segítsen mindnyájunknak, amikor misére megyünk: azért megyek, hogy közösségben imádkozzam, a jelen lévő Krisztussal együtt imádkozzam.
Mentegesd a többieket, légy megértő, együttérző, gyengéd, mint Jézus! (24)
Rendkívül szomorú az élete azoknak, akik mindig csak ítélkeznek, mindig elítélnek, megítélnek másokat: szomorú, boldogtalan egy élet. Jézus azért jött, hogy megmentsen minket: nyisd ki a szíved, bocsáss meg, mentegesd a többieket, légy megértő, te is légy közel másokhoz, légy együttérző, gyengéd, mint Jézus.
Jézus által Isten bevont bennünket a Szentháromság életébe (25)
Jézus nyitotta meg előttünk a Mennyet, ő vezetett be minket az Istennel való kapcsolatba. Ő tette ezt: megnyitotta előttünk a kapcsolatot a Háromságos Istennel: az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel.
A Lélek nélkül nincs öröm, sem szeretet, csak szomorúság és megszokás (26)
Tehát a Lélek az, aki írja az Egyház és a világ történetét. Mi üres oldalak vagyunk, készen befogadni az ő kézírását. És a Lélek mindannyiunkban eredeti műveket komponál, mert nincs olyan keresztény, aki teljesen egyforma lenne másokkal.
Mária ott áll azok mellett is, akik elhagyatva halnak meg (27)
Jézus kiterjesztette Mária anyaságát az egész Egyházra, amikor rábízta a szeretett tanítványt, nem sokkal azelőtt, hogy meghalt volna a kereszten. Attól a pillanattól kezdve mindannyian az ő palástja alá kerültünk.
Körülöttünk élő és mennyben élő szentek imádkoznak értünk! (28)
Ma az ima és a szentek közössége közötti kapcsolatról szeretnék beszélni. Amikor ugyanis imádkozunk, sosem egyedül tesszük: még ha nem is gondolunk rá, imánkkal minket megelőző és utánunk folytatódó fohászok fenséges folyójába csatlakozunk be.
Hit nélkül minden összeomlik; és ima nélkül kialszik a hit (29)
Bizonyos életszakaszok után rájövünk, hogy hit nélkül nem tudtunk volna boldogulni, és ez az ima volt az erősségünk. Nemcsak a személyes imánk, hanem testvéreinknek és nővéreinknek az imája, a minket kísérő és támogató közösség imája, olyan embereké, akik ismernek minket, és olyanoké, akiket kérünk, hogy imádkozzanak értünk.
Mondd ki a fájdalmadat az imában, hogy ne mérgezze a lelkedet! (30)
Egyikünk sem születik szentnek, és amikor ezek a rossz érzések kopogtatnak szívünk ajtaján, képesnek kell lennünk arra, hogy imával és Isten igéjével hatástalanítsuk őket.
A keresztény ember számára az elmélkedés találkozás Jézussal (31)
A meditációt ahhoz hasonlíthatnánk, mint amikor megállunk és nagy levegőt veszünk az életben.
A keresztények nem állítják szembe a szemlélődést és a cselekvést (32)
„Én nézem őt, ő meg néz engem.” Így van ez: a szerető szemlélődésben, mely a legmélyebb imára jellemző, nincs szükség sok szóra: elég egy pillantás.
Imádkozni nem könnyű dolog, s ezért menekülünk előle! (33)
Nyilvánvaló, hogy az ima nagy békét ad, de belső, néha kemény küzdelmen keresztül, mely akár hosszú életszakaszokat is kísérhet. Imádkozni nem könnyű dolog, s ezért menekülünk előle. Valahányszor imádkozni akarunk, azonnal sok más tevékenység jut eszünkbe, melyek abban a pillanatban fontosabbnak és sürgősebbnek tűnnek.
Ki kell tartanunk az imában a szórakozottság és a lelki szárazság ellenére is! (34)
Ez szörnyű: nem lehet imádkozni, nem lehet vigasztalást érezni elszürkült szívvel! Vagy nem lehet túljutni a lelki szárazságon elszürkült szívvel! A szívnek nyitottnak és tisztának kell lennie, hogy az Úr fénye bevilágíthassa.
Az imában Istennek kell megtérítenie minket, nem nekünk kell megtérítenünk Istent! (35)
Az ima nem varázspálca: az imádság párbeszéd az Úrral! Amikor imádkozunk, abba a veszélybe eshetünk, hogy nem mi szolgáljuk Istent, hanem azt várjuk, hogy ő szolgáljon minket (vö. KEK 2735).
Jézus sosem hagyja abba az imát értünk (36)
Jézus irántunk érzett szeretete és értünk mondott imája nem szűnik meg, sőt mind intenzívebbé válik! Imádságának középpontjában vagyunk! Mindig emlékeznünk kell erre: Jézus imádkozik értem, most az Atya előtt imádkozik, és megmutatja neki a sebeket, amelyeket magával vitt, hogy megmutassa az Atyának megváltásunk árát, irántunk érzett szeretetét.
Az ima nem rituálé, hanem az élet lélegzése, mely értelmet ad tetteinknek (37)
… Ez abból áll, hogy hittel ismételgetjük: „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, irgalmazz nekem, bűnösnek! Egyszerű, de nagyon szép ima. Ez az ima apránként alkalmazkodik a légzés ritmusához, és az egész napot végigkíséri. A lélegzet ugyanis sosem áll le, alvás közben sem; és az ima az élet lélegzése.
Mindnyájan elmondhatjuk: „Jézus imádkozott értem a keresztfán” (38)
Jézus tehát imádkozik szenvedésének és halálának döntő óráiban. És Jézus feltámasztásával az Atya meghallgatja imáját. Jézus imája intenzív, Jézus imája egyedülálló, és a mi imánk modelljévé is válik. Jézus mindenkiért imádkozott, értem is imádkozott, mindannyitokért.
