Ma Istenben vagyok,
Bennem van az Isten,
Ma egymásban vagyunk,
Mint a van s a nincsen.
Szerelmes az Isten,
Mért engem szeressen,
Mint az útonálló,
Engem várjon lesben?
Világ rugdosása,
Világ ölelése,
Benned vagyok mégis,
Benned vagyok mégse.
Keskeny út előttem,
Széles ég fölöttem,
Beléd törülköztem,
Benned megfürödtem.
Tebenned aludni,
Ébredni belőled
Életre hátralék,
Halálra előleg.
Szaladni tebenned,
Futni mozdulatlan,
Áldó mozdulatban,
Kérő mozdulatban.
Mókuskerekedben
Az idő csörömpöl,
Egy marék muzsikát
Szaggatok a csöndből.
A maréknyi hangot
Hegyekké kelesztem,
Felemelsz, mint szikla,
Elnyelsz, mint tengerszem.
Ma Istenben vagyok,
Isten lakik bennem,
Mennyei lakbérem
Idelenn fizessem.
Szerelmes az Isten,
Énbelém van esve,
Felfelé zuhantam,
Akárki meglesse.
A katolikus keresztényeket talán emiatt hívják
„gyakorló” keresztényeknek: Krisztust úgy kell
szeret ni, hogy gyakoroljuk az életét.
Madeleine Delbrȇl
A hit az intelligencia kegyelmi állapota.
Henri Fesquet
Az alázat a bal láb, az Istenbe vetett bizalom pedig a jobb. Mindig mindkettőt használni kell a járáshoz.
Giacomo Alberione
A félelem bezörget. A hit kimegy ajtót nyitni: odakint nincs már senki.
Luigi Santucci
Ülj le a csend partjára: Isten beszélni fog hozzád.
L. Vahira
Csönd nélkül nem létezhet imádságos élet. Isten a csönd barátja.
Kalkuttai Teréz anya
Míg Isten az én atyám, nyugodtan és béké ben élhetek:
életem, halálom, földi napjaim és az örökkévalóság biztosítva vannak.
És micsoda biztosítás ez!
Míg Isten az én atyám, nem ismételgetem az unalomig: „miért… miért…?”,
hanem nyugodtan és bizalommal telve csak annyit mondok:
„te tudod… te tudod… te tudod.”
Isten Isten marad és a világegyetem ura akkor is,
ha reng a föld, és az atyám Ő akkor is,
ha a hidegtől jéggé fagy a kezem
és egy baleset az egész életemet pokollá változtatja.
Carlo Carretto
A lemondás válhasson szabadsággá. Igazi szabadság lehet megszabadulni attól, hogy a világi dolgok irányítsanak.
Nem kell mindig ugyanarról a dologról lemondani, de bizonyos szituációkban lemondhatok a desszertről, a második szelet kenyérről, a sokadik szuper akciósan megvásárolható dologról, egy moziról, sorozatnézésről, autóval való utazásról, vagy bármilyen kényelmi dologról, ami több a minimálisan szükségesnél. Lemondhatok az elismerésre vágyástól vagy a szeretetem viszonzásának elvárásától is. Ha megtapasztalom, hogy ezek a dolgok nem tartanak fogva, megérezhetem az igazi szabadság ízét.
Próbáljuk meg megélni a saját keresztutunkat,saját imádságban, elmélkedésben. Mert nekünk is vinnünk kell a keresztünket, de a mi életünkben is vannak Cirenei Simonok, akik besegítenek, Veronikák, akik letörlik a könnyes verítékünket.
Kik ők az életemben?
Felismertem őket?
Hálát adtam értük?
Én tudok-e valaki számára hasonló segítség lenni?
Jézust megfosztják ruháitól a keresztút során…nekem mi az, amit el kell hagynom, mi az, amit oda kell adnom, hogy tiszta szívvel állhassak Atyám elé?
Ne lemondás legyen, hanem inkább csere. Felajánlás. Amit felszabadítunk a lemondásban, adjuk Istennek.
A tévézési időt csoportosítsuk át imádságra,
az egyéni hobbi-foglalkozás változzon családi vagy közösségi tevékenységre,
a zaj csendre,
a facebook Szentírásra,
a mozi szentmisére,
a csoki szentostyára,
a sértődés megbocsátásra,
az elzárkózás nyitott szívre,
a káromkodás dicsőítésre,
a szórakozás lelki forrásokra,
a test szolgálata a lélek szolgálatára…
Történt egyszer, hogy egy hitoktató tanár a bűn súlyáról tanította a gyermekeket. Azon töprengett, miként magyarázza el a diákoknak a bűnbánat fontosságát és a szentgyónás lehetőségét. Amikor felemelt egy vízzel töltött poharat, mindenki arra gondolt, hogy szomjas, vagy az osztályteremben lévő virágokat szeretné megöntözni. Ehelyett mosolyogva azt kérdezte:
„Milyen nehéz ez a pohár víz?“ A válaszok a két dekagrammtól a fél kilóig terjedtek. A tanár azonban így válaszolt:
„A tényleges súly nem lényeges. Attól függ, milyen hosszan tartom a kezemben. Ha csak egy percig tartom, az nem probléma. Ha egy órán át tartom, megfájdul a karom. Ha egy napig tartom, a karom elzsibbad és megbénul. Egyik esetben sem változik a pohár víz súlya, de minél tovább tartom, annál nehezebb lesz.”
Minél tovább halogatom a bűneimtől való szabadulást, annál nehezebb lelki teher lesz az számomra és nyomasztóvá válik. Olyan nehéz hátizsákot cipelek ez által földi vándorutam során, amiből semmi hasznom sincs. Tartalma nem üdít fel és nem táplál, hanem megnehezíti életemet.
Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság.
Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba.
Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.
1. A szétszórtság kísértése
„A szív tisztasága: az egy dolognak az akarása.” (Kierkegaard)
Nagyböjtben nagyon könnyen belesodródunk abba, hogy túl sok dologba kezdünk bele – vagy egyáltalán nem teszünk semmit. A gonosz azt akarja, hogy vagy belefulladjunk a lemondásokba, a bűnbánatba – vagy pedig megijedjünk mindjárt az elején, és feladjuk. Holott valójában Istenről kellene hogy szóljon ez az idő, nem a mi cselekedeteinkről, bármilyen jószándékúak is legyenek.
Jobban tesszük, ha megkérjük Istent, segítsen meglátni azt a kulcsfontosságú dolgot, amire összpontosítanunk kell a nagyböjt alatt, és minden kudarcunk ellenére kérni Őt, adja kegyelmét, hogy ki tudjunk tartani.
2. A megítélés kísértése
„A büszkeség tette ördöggé az angyalokat; az alázat teszi angyalhoz hasonlatossá az embereket.” (Szent Ágoston)
Ha természetünkből fakadóan fegyelmezettebbek vagyunk, és erősebb az akaratunk, mint a körülöttünk élőknek, akkor nagy a kísértés, hogy a nagyböjtöt azzal töltsük, hogy a saját vállunkat veregetjük, és számunkra kedvező összehasonlításokat teszünk magunk és mások között. Ez pontosan az, amit az ördög akar. Azt akarja, hogy azt gondoljuk: jobbak vagyunk másoknál, és egyre önteltebbé váljunk – noha éppen ezt kellene megbánnunk a böjtben.
Ha hajlamosak vagyunk erre, vagy valamiért éppen ezt tapasztaljuk meg ebben a negyven napban, a legjobb ellenszer, ha olyan vezeklést választunk, amelyet nagyjából lehetetlen tökéletesen végrehajtani, és amely megingatja önteltségünket. Ez segít rádöbbeni, hogy a nagyböjt nem arról szól, hogy milyen tökéletesek vagyunk. Hanem arról, hogy még az Istentől kapott talentumainkkal együtt is bűnösök vagyunk, és nagyon is rászorulunk irgalmára.
3. Az önjobbítás kísértése
Nagyböjtben könnyű belecsúszni abba, hogy az egész csak arról szóljon, hogy lefogyjunk, vagy hogy leszokjunk néhány rossz szokásunkról, ahelyett hogy Istenhez kerülnénk közelebb. És a gonosz nagyon szeretné, hogy a nagyböjt kizárólag rólunk szóljon – ám nem ez ennek az időszaknak a célja.
Mint Anthony Gerber, a Saint Louis-i Főegyházmegye papja írta: „A nagyböjt arról szól, hogy csúful elbukunk. Eljutunk a harmadik hétig, a szeretet szögeit és töviseit választva… Aztán eláruljuk Jézust néhány ezüstért, a kényelemért, az önzésért és önszeretetért. És abban a pillanatban térdre hullasz, égnek emeled kezedet, és azt mondod: »Uram, nem bírom ezt egyedül megtenni! Segíts nekem! Olyan nehezemre esik szeretni!«”
Általában könnyen szeretjük önmagunkat, és nehezünkre esik szeretni másokat. Ezért fontos, hogy úgy válasszuk meg a vezeklés módját, hogy az növeljen minket az önzetlen szeretetben.
4. A megosztás kísértése
„Honnan jön a megosztás? A gonosztól! A megosztás a gonosztól származik. Kérlek benneteket, meneküljetek a belső harcoktól!” (Ferenc pápa)
A megosztás az ördög egyik kedvenc szerszáma, gyakran előveszi a szerszámosdobozából. Imád a keresztények közé állni, és rivalizálást, zűrzavart, féltékenységet, haragot, üldözési mániát kelteni. A gonosz azt akarja, hogy más keresztényekben ellenséget lássunk, ahelyett, hogy felismernénk: egyetlen ellenség van közöttünk, az pedig maga a gonosz (és mi magunk, ha hagyjuk, hogy működjön bennünk).
Úgyhogy, amint az várható, a nagyböjtben esetleg megpróbálkozik azzal is a gonosz, hogy megosztást szítson a keresztények között: otthonainkban, plébániáinkon, vagy akár online. Ha online olvasol valamit, jó kérdés lehet a böjtben (de valójában bármikor): „Segít ez az írás abban, hogy jobban szeressem keresztény testvéreimet, vagy megosztáshoz vezet?”
A legfelsőbb bíróság nemrég elhunyt bírója, a katolikus Antonin Scalia egyszer azt mondta: „Elgondolásokat szoktam támadni. Nem embereket.” Ez a hozzáállás erős egyéniségre vall. És egy olyan különbségtétel, amely egyre inkább kiveszőben van társadalmunkból. Ha mindaz, amit online olvasol vagy írsz, másokat támad, ahelyett, hogy a keresztény szeretetben való egységért tenne, akkor előfordulhat, hogy az ördög eszköze, melyet arra használ éppen, hogy téged (és másokat) megakadályozzon a lelki életben való növekedésben.
5. Az elkedvetlenedés kísértése
„A kísértések, csüggedés és nyughatatlanság olyan portéka, amelyet az ellenség kínál.” (Pio atya)
A gonosz semmit sem szeret jobban, mintha eléri, hogy mi is pont olyan nyomorultak legyünk, mint ő maga. Tudja jól, hogy ha bátortalannak érezzük magunkat, ha elkedvetlenedünk, akkor valószínűleg kevésbé működünk együtt Isten kegyelmével. Ezért nagyböjtben előfordulhat, hogy megkísért minket: arra indít, hogy elhagyjuk a böjti időszak bűnbánó lelkületét. Esetleg azt érezteti, folyton elbukunk, és úgyse megy ez nekünk. A valóság az: senkinek sem megy. Ha azt hiszed, neked igenis megy – akkor nem a megfelelő bűnbánati formát választottad.
Így aztán ha elbátortalanodunk, ha kedvünket veszítjük, az kiváló alkalom arra, hogy hangos örömkiáltásokkal megköszönjük Istennek, hogy megmentett minket a középszerűségtől és a bűntől. Nincs értelme elmerülni a kedvetlenségben, ha valóban hiszünk az evangélium üzenetében. Még nagyböjtben is tudjuk, hogy Jézus nem csak meghalt, hanem fel is támadt, és az öröm és kegyelem számunkra is elérhető, hogy átalakuljunk. Köszönet érte Istennek.