Egy férfi odament a lelkészhez és kijelentette:
– Atyám, többé nem megyek templomba!
– Miért? – Kérdezte a lelkész.
A fiatalember így válaszolt:
– Ó, hát… mindig látok olyan embereket a templomban, akik folyton sutyorognak, férfiarcokat, akik elkalandoztak és nem is figyelnek oda az igehirdetésre, sőt, sokszor láttam telefonozó embereket is. Sorolhatnám még, hogy mennyi téves dolgot találtam a közösségben.
A lelkész így válaszolt:
– Értem, de először is azt szeretném, hogy tégy nekem egy szívességet: vegyél egy vízzel teli poharat, és tegyél három kört a kóruson, miközben lent épp bibliaórát tartok majd. Jól vigyázz, hogy egy csepp vizet se önts ki a pohárból. Ezután végleg elhagyhatod a templomot.
A fiatalember először furcsállta a kérést de teljesítette. Háromszor kerülte meg a kóruson levő padsorokat, úgy, ahogy azt kérte tőle a lelkész.
– Kész vagyok.
Erre a lelkész így felelt:
– Miközben megtetted a három kört, láttad e, hogy a templomban sutyorognak az emberek?
– Nem, nem láttam egyet sem.
Láttál olyan férfiarcot, aki elkalandozott volna?
– Nem, nem láttam. – Felelte újra a fiatalember.
Láttál valakit, aki a mobiltelefonját nézi?
– Nem.
– Tudod, miért? Mert a vízzel teli pohárra koncentráltál, hogy egy cseppje se folyjon ki.
Ugyanez van az életünkben is. Amikor a mi Urunk Jézus Krisztusunkra koncentrálunk, akkor nem lesz időnk meglátni az emberek hibáit.
AKI AZ EMBEREK MIATT HAGYJA EL A TEMPLOMOT, SOHA NEM JÉZUS MIATT JÁRT A KÖZÖSSÉGBE.
Kreatív sarok ajánló
Mosolyod, mely szívből fakad, Aranyozza be arcodat! Mosolyod nem kerül pénzbe, Mégis sokat ér testvéred szemében. Gazdagítja azt, aki kapja, S nem lesz szegényebb az sem, aki adja. Pillanatig tart csupán, De örök nyomot hagy maga után. Senki sem oly...
És amikor elérkeztek a Pünkösdnek napjai, összegyűltek egy kis házban Krisztus első papjai. (Rongyos ruhák, kérges kezek, fésületlen üstökök: ily egyszerű proletárok a legelső püspökök.) És hirtelen lőn az égből mint egy sebes szélvihar, s betölté az egész házat zengő-zúgó...
valaki jár a fák hegyén ki gyújtja s oltja csillagod csak az nem fél kit a remény már végképp magára hagyott én félek még reménykedem ez a megtartó irgalom a gondviselő félelem kísért eddigi utamon valaki jár a fák hegyén...
