Jól emlékszem az érkezésedre, földig érő
köntösben voltál, semmi poggyász nálad,
sem aktatáska, sem húzós bőrönd,
két sarut ne vigyetek magatokkal,
elég, ami rajtatok van, könnyedén
mozogtál, mint egy atléta, mint egy
madár, a csontjaid is könnyűnek
tűntek, de a kivillanó karod szíjas,
kiugró pofacsontodon is látszott
a fizikai munka és a gyaloglás
szeretete, úgy beszéltél, mint aki
szeret élni, bár nem mindent szeret
abból, ami körülötte történik,
a lealacsonyítást, az ítélkezést,
a képmutatást nem állhattad,
villant ilyenkor a szemed,
és nem lehetett felróni neked,
hiszen sosem kaptunk rajta ilyesmin,
a kezdet embere voltál, mint aki
alig várja, hogy nekilásson valaminek,
mindennek, csapjunk bele, jókedvűen
összedörzsölted a markodat,
ha tényleg kíváncsiak vagyunk, hol laksz,
tartsunk veled, ahol jut ennivaló
egynek, ott jutni fog háromnak is,
nincs messze, mindössze tíz óra járás,
ha jól kilépünk, de addig is perzsel,
vakít a nap, szemünkbe süvít a szél,
újabb és újabb arcait mutatja
a táj, csörög a kő a lábunk alatt,
ha forráshoz érünk, arcunkba lötyköljük
a jéghideg vizet, fejünkre csurgatjuk,
nedves lesz a ruhánk, de úgyis megszárad,
vagyis úgyse, mert beleizzadunk újra,
ilyen ez a táj, ezt csinálja az emberrel,
aszalja, pörköli, harapja, megpróbálja,
de mindez Istenben történik, magyaráztad,
rajta kívül semmi sincsen, ő tényleg
csont a csontunkban, hús a húsunkban,
örömét leli abban, ha élünk, mozgunk
és vagyunk, ha benne maradunk a jóban,
ha ki tudjuk várni az érlelődést,
ha lépésről lépésre, lélegzetvisszafojtva
lessük a nagy terv beteljesedését,
ha teljesen elmerülünk a Teremtő hűségében,
ha átéljük, hogy éjjel-nappal fejünkön
az Úr tenyerének kipája, a kéklő égbolt,
és ha akkor valaki azt mondja nekem,
hogy önként átadod magad kínzóidnak,
csak miértünk kérleled majd őket,
csak arra lesz gondod, hogy minket
baj ne érjen, hogy simán bevállalod
a halált, csak hogy mi élhessünk,
hogy mi legyünk a kezdet emberei,
hogy menjünk tovább élve, mozogva
Istenben, átragasztani másokra az ő
szeretetét, mint ahogy a nevetést,
az ásítást átadjuk egymásnak,
ha akkor valaki ezt mondja, biztosan
elsírom magam, hiszen rád találtunk,
és mentünk a tájban, a kezdetben,
és tudtam, hogy egész eddigi életemben
csak erre vártam.
Kreatív sarok ajánló
Piros pünkösd öltözik sugárba, Mosolyogva száll le a világra. Nyomában kél édes rózsa-illat, Fényözön hull, a szivek megnyilnak. Hogy először tünt fel a világnak: Tüzes nyelvek alakjába’ támadt. Megoldotta apostolok nyelvét, Hirdeté a győzedelmes eszmét. Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed’...
Jött egyszer a bölcshöz egy gazdag ember. A gazdag elég fukar és kapzsi volt, ezért aztán nem voltak barátai. A bölcs egyszer kézen fogta, az ablakhoz kísérte, és azt mondta: – Nézz ki az ablakon! Mit látsz? A gazdag ember...
Nézz föl az égre: ott van
felhők és csillagok közt.
Pillants körül a földön:
ott van fűben, virágban,
állatok ámuló szemében,
emberek arcán.
Áss le a föld alá:
csontokból és kövületekből
szándékainak lábnyoma
dereng feléd.
Mindenütt láthatatlan.
Mindenben látható.
