0%
Állapotjelző bezárása

Füstjelek

Egy szerencsétlen hajótörött a borzalmas vihar után egy deszkába kapaszkodva egy lakatlan szigeten vetődött partra. A sziget sivár volt és barátságtalan, alig nagyobb, mint egy sziklaszirt. Szegény ember imádkozni kezdett. Minden erejével könyörgött Istennek, hogy mentse meg őt és minden nap a horizontot kémlelte, várva, hátha megpillantja a segítséget, de nem jött senki.
Néhány nap múlva nekilátott berendezkedni. Addig gürcölt és kínlódott, míg fabrikált néhány szerszámot, amelyekkel tudott vadászni és földet művelni. Vért izzadva sikerült tüzet gyújtania és összetákolt egy kunyhót, ami menedéket adott neki a pusztító viharok elől.
Eltelt néhány hónap. Szerencsétlen ember egyre csak imádkozott, de egyetlen hajó sem tűnt fel a láthatáron.
Egy napon szélroham kapott a tűzbe és a lángok máris a nádkunyhót nyaldosták. Sűrű füstgomolyagok szálltak az ég felé. A hosszú, keserves hónapok munkája néhány pillanat alatt hamuvá vált.
A hajótörött, aki hiábavalóan próbálkozott,hogy valamit megmentsen, sírva roskadt a homokba:
– Miért, Uram, miért? Miért tetted velem ezt is?
Pár óra múlva hatalmas hajó kötött ki az aprócska sziget közelében. Egy mentőcsónakkal jöttek a hajótöröttért.
– Honnan tudtátok, hogy itt vagyok? – kérdezte hitetlenkedve a hajótörött.
– Füstjeleket láttunk – hangzott a válasz.

Életed mai gondjai a jövendő kegyelem füstjelei. Isten eljön, hogy megmentsen téged.

Bruno Ferrero: Az aranyhalak titka (Don Bosco Kiadó)

Kreatív sarok ajánló

Ujjong a lelkem s telve van örömmel: Ma érkezik a régvárt vendég! Bár liliom-palástot Vehetnék vállaimra S elébe úgy mehetnék Hogy szűzfehéren üdvözöljem Őt! – Bár tűzrózsákat, égő szíveket Szórhatnék szét a nagyvilágon, Hogy illatot és színeket És imákat találjon,...

Jézus nélkül a jászol: semmi.
Jézus nélkül a szív: szegény.
Csak annyit érek, mennyi bennem
Az isteni az én helyén.

Fogadd el, Uram, szabadságomat, Fogadd egészen. Vedd értelmemet, akaratomat S emlékezésem. Mindazt, amim van és ami vagyok, Te adtad, ingyen. Visszaadok, Uram, visszaadok Egyszerre, mindent. Legyen fölöttük korláttalan úr Rendelkezésed. Csak egyet hagyj meg ajándékodul: Szeretnem téged. Csak a szeretet...
Még több

Lectio Divina

Prédikációs segédanyagok

Katolikus Karitász

Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet

Katolikus Pedagógiai Intézet

MKPK Caritas in Veritate Bizottsága

MKPK Családbizottsága

MKPK Ifjúsági Bizottsága

Lelkigyakorlatos házak