Egy szívbeteg ember a műtétjével kapcsolatos élményeiről mesélt. A műtét előtti napon egy kedves ápolónő jött be a szobájába. A nővér megfogta a kezét és megszorította.
– Szorítsa meg ön is, és érezze a kezem érintését – mondta az embernek. – Figyeljen rám! – folytatta.
– A holnapi műtét alatt az ön szívét elkülönítik, ez idő alatt csak gépek fogják életben tartani. Miután a szívét véglegesen visszahelyezik, és az operáció lezárul, öntudatát visszanyerve egy reanimációs szobában fog felébredni. Hat órán keresztül mozdulatlanul kell majd feküdnie. Lehet, hogy nem fog tudni mozogni, beszélni, talán még a szemeit sem tudja majd kinyitni, de öntudatánál lesz. Érezni és érteni fog mindent, ami maga körül történik. Az alatt a hat óra alatt én mindvégig ön mellett leszek, fogom a kezét, ahogy most is. Önnel leszek mindaddig, míg vissza nem nyeri az erejét. Lehet, hogy végtelenül elhagyatottnak érzi majd magát, de ha megérzi kezem érintését, tudni fogja, hogy én nem hagyom magára.
– Minden pontosan úgy történt, ahogy az ápolónő mondta – magyarázta az ember. – Felébredtem, de semmit nem tudtam tenni. De éreztem a keze érintését: kezeiben tartva szorította a kezeimet, órákon keresztül. Nem csak ígéret volt.
A Vigasztaló Szentlélek, akit Jézus megígért barátainak, éppen ilyen: egy életen át fogja kezünket. És ez nem csak ígéret.
