Szeretett a vallásról vitatkozni a plébánossal, de meg győződéses nem hívőnek vallotta magát. A viták hosszúak és eredménytelenek voltak. Egyik este, a beszélgetés után a derék pap kikísérte barátját az autóhoz és integetett neki.
Meglepődve látta, hogy a barátja keresztet vet, mielőtt beindítja a motort. A plébános felrántotta a kocsiajtót és megkérdezte:
– Mit művelsz? Egyfolytában az ateizmusodat hangoztatod és most keresztet vetsz?
– Hogy gondolod? – méltatlankodott az ember.
– Én csak ezt csinálom – a homlokához érintette a kezét: – Nem felejtettem el semmit – aztán meg –
érintette a mellét: – Jóllaktam. – Aztán a bal vállát: – Pénztárca nálam van… – utána a jobbat: – …jogosítvány rendben… – összefűzte a kezét: – …mehetünk!
Nevetséges? Milyen gondolatok és szavak kísérik a jeleket, amelyeket a focisták rajzolnak magukra a
meccs előtt, vagy a diákok a vizsgák előtt? A keresztvetés a keresztény ember legnemesebb és legszentebb gesztusa; ez az a gesztus, amivel magunkra öltjük Isten végtelen szeretetét az emberiség iránt. És amit a legtöbbször elárulunk.
Kreatív sarok ajánló
Beszéljünk kevesebbet és imádkozzunk többet!
