A tanár bevitt az osztályba egy befőttesüveget. Letette a katedrára, majd elővett pár darab követ és egyesével bepakolta őket az üvegbe. Mikor már egyetlen kődarab sem fért bele, az osztályhoz fordult:
– Tele van az üveg?
Mindenki igennel válaszolt.
– Biztos?
Azzal elővett az asztal alól egy kis vödör kavicsot. Beletöltötte az üvegbe, óvatosan megrázogatta, hogy a kavicsok becsússzanak a kövek közti résekbe. Újra megkérdezte:
– Most tele van az üveg?
– Valószínűleg nincs – felelte valaki.
– Helyes – nyugtázta a tanár.
Most egy kis vödör homokot vett elő és beleöntötte a befőttesüvegbe. És újra feltette a kérdést:
– Tele van az üveg?
– Nincs! – kiáltotta kórusban az osztály.
– Nagyszerű!
Elővett egy kancsó vizet és színültig töltötte az üveget.
– Mi a tanulsága a kísérletnek? – kérdezte a diákoktól.
Egy kéz rögtön a magasba emelkedett:
– Nem számít, mennyire van tele a határidőnaplód, ha keményen dolgozol, mindig akad egy kis hely, ahová még befér valami!
– Nem, nem. Az igazi tanulság: ha nem a köveket rakod be először, soha többé nem lesz rá módod.
Mik a te életed „kövei”? A gyermekeid, a szeretteid, az előmeneteled, az álmaid, a saját magadra, az egészségedre fordított idő…? Ne felejtsd el elsőként elhelyezni ezeket a „köveket”, különben soha többé nem férnek be az életedbe. Ha folyton csak az apró dolgokkal foglalkozol, akkor az életed megtelik kaviccsal és homokkal, a nagy és fontos dolgok pedig sosem kerülnek igazi helyükre. Amikor elgondolkodsz ezen a történeten, tedd fel magadnak a kérdést: mik az én életem „kövei”? Először ezeket rakd be a befőttesüvegbe!
Kreatív sarok ajánló
Senki sem szegény annyira, hogy ne tudna adni – de leginkább és mindenekelőtt önmagát.
Ferenc pápa
