Hol kegyelem van, ott kegyelem van,
de nem csak a klastromokban, templomokban,
az erre elkülönített rezervátumokban,
hol a hit rézbőrű harcosai ülnek,
arcukon egy izom sem rezdül meg,
hol kegyelem van, a kegyelem ott van
az okozatokban és az ősokokban,
az egymásra tornyozott raklapokban,
melyek rácsszerkezetként égre merednek,
lecsupaszítva DNS-mélyi rendet,
a kegyelem itt van meg ott van,
ahol világrekordot dobtam,
s ahol az utolsó helyezést elértem,
Istennél ez is aranyérem,
mert nem érdemes van nála s érdemetlen,
a kiérdemelhetetlent osztja nagy tételekben.
Hol kegyelem van, a kegyelem ott van
a tüdőgümő-buborékokban,
minden harapás levegőben,
mely elodázza a végenincs időben
légszomjunkat, s csordultig tölt élettel,
jelezve, hogy az a kéz nem engedett el
szakadék felett, semmi ágán,
bármi gyáván
menekülünk előle
bálna gyomrában, ülvén repülőre,
a kegyelem ott vár már a reptéren
egy nagy táblával s a mi nevünkkel éppen,
ott van a hátfájásban, gyógytornában,
a lépesmézben, a fanyar tormában,
ott az ételben és a koplalásban,
az izgalomban, hogy kedvesemet lássam,
a fájdalomban, hogy hányszor nem szerettek,
hogy hányszor néztek képnek avagy keretnek,
ott a futásban, ott van az úszásban,
a rémülten álmodott fulladásban,
melyből ő húz ki, ő ad mesterséges
légzést lelkünknek, hisz mindenre képes.
Hol kegyelem van, a kegyelem ott van
bakancsra ragadt sárkoloncokban,
melyek száradva, meg is repedezve
leválnak rólam, lábam könnyű dzsezzre
szvingel, pedig már elhittem, élethosszan
e trutymót magammal kell hordozzam,
ott van a kegyelem a szikében,
mellyel a daganatot metszik éppen,
ott van, ha izmunk vásítja a munka,
mikor megcsalva meredünk magunkba,
mikor ujjongunk, új élet jött világra,
mikor az utolsó leheletet kivárva
lefogjuk szemét, s távolodik szerettünk,
magunkból szinte darab húst lemetszünk.
Hol kegyelem van, a kegyelem ott van
dadogva vörösödő kamaszokban,
izzadt kezű, szégyenlős kézfogásban,
lassan kihunyó lelkesedés-parázsban,
ott van a feltört földből előtörekvő
növényben, a hasasodó felhő
végre elszabaduló záporában,
minden érkezésben és távozásban,
az aljasságban, melyre tán az
áramló békesség az egyetlen válasz,
a kampóra húzott húsban, az áldozatban,
míg háttérben az ég kékje változatlan,
az ősszel földre boruló ködökben,
a születés helyét őrző köldökökben,
eggyé sistergő hűséges párokban,
kikben egy vagy ötven év tüze lobban,
agonizáló katona sóhajában,
kinek agyában végtelensok halál van.
Hol kegyelem van, a kegyelem ott van
a megbocsátott ütlegben és szitkokban,
a magunk elé beengedett autókban,
a gesztenyében, mely aszfalton koppan,
s az ovisokkal eljátszott játékokban,
az átengedett gyalogosokban,
ott van a boltos mosolyának mézébe ragadva,
mellyel a sok századik vevőt fogadja,
kátrányos munkájában az útegyengetőnek,
súlyában pihének, súlyában a kőnek,
türelmes munkájában az ékszerésznek,
jussában a szívnek, jussában az észnek,
akrobatikájában a cirkuszosnak,
poénkodásában a giroszosnak,
ringatózásában a kismamáknak,
türelmében anyának, kit kisfia rángat.
Hol kegyelem van, a kegyelem ott van
a mégsem elsütött hazugságokban,
a mégis megadott jobbkéz-szabályban,
a végül mégis feltételes szabadlábban,
az újrakezdésre megadott esélyben,
a rehabban, na meg a tűcserében,
a megfürdetett, borotvált alkeszokban,
a figyelemmel felügyelt koleszokban,
a bekötözött lőtt, szúrt, harapott sebekben,
a jószívűség ürítette zsebekben.
Hol kegyelem van, a kegyelem ott van
az Istent meghosszabbító emberi karokban,
a világ végére elcaplató lábban,
bár energiaminimumra törekszünk általában,
ott a kegyelem a megosztott kenyérben,
a mondatban: „gyere, fiam, egyél benn”,
tékozló fiakban, tékozló atyákban,
méretben pont passzentos turkált gatyákban,
abban, ahogy a babaholmik körbejárnak,
vasmarkában a télnek, izzásában a nyárnak,
meleg pokróccal ellátott hajleszokban,
abban, hogy tüzet adok, bár leszoktam,
a továbbadott jelekben, szavakban,
mikről nem tudni, melyik kinek szívében csattan.
Hol kegyelem van, a kegyelem ott van
a kiröhögött misszionáriusokban,
a vonatkupéban zajló lázas beszélgetésben,
az embertelenül gyilkos lelki présben,
melyből egy fohász emel ki lassan,
s hőlégballonként imbolygunk a magasban,
a tudományosan igazolt gyógyulásban,
melyre legyint az orvos: „ugyan, kérlek alássan”,
a zsibongó zarándokhelyekben,
a kínért, mit más szenved helyettem,
s mivel az egészet értem felajánlja,
végül engem kelt életre a lángja,
a kegyelem ott van
óriásplakátokban,
melyeket épp alkalmas pillanatokban
megpillantottam,
s bár nyíttam, mint nyomorult féreg,
megvigasztalt az „AHOGY VAGY, ÚGY SZERET TÉGED.”
Hol kegyelem van, a kegyelem ott van
a hátunk mögött lévő évmilliókban,
mikor Isten szeretetre programozta,
s behajította bolygónkat a kozmoszba,
s bár tudta, hogy lépten-nyomon meggyalázzák,
mégis ő méri mindenki lázát,
izgul felettünk, bárkinek apja-anyja,
felforralja, ha hagyjuk, ami lanyha,
lehűti, ha hagyjuk, forró fejünket,
büntetjük magunkat, ő csak áld, sose büntet,
lábunk elé terítve az élet, kusza halmaz,
s ő ráadásként önmagával jutalmaz,
a földre jött, velünk leélni éltünk,
s ha ez sem elég, még meg is halt értünk.
Kreatív sarok ajánló
Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, összeveszik valakivel, vagy valami rosszat mond valakiről. Az első...
Semmi nem visz minket Krisztushoz közelebb, mint amikor Vele együtt haladunk az úton, és azokat a dolgokat tesszük, amiket Ő is megtett Atyja iránti szeretetből. A nagyböjti időben arra hív minket Isten, hogy tisztítsuk meg szívünket és értelmünket, szándékainkat pedig...
Az óriási aszály kitikkasztotta, kiszárította a földeket. A fák fájdalmasan hullatták megfakult, elsárgult leveleiket. A fű a réteken kiégett. Az emberek nyugtalanul kémlelték a tiszta, kobaltkék eget. Mivel mind szárazabb hetek követték egymást, és hónapok óta egy csepp eső sem...
