0%
Állapotjelző bezárása

Lelki adoptálás

Imakártya a honlapon igényelhető vagy a honlapról letölthető

Egy lelkipásztor, világi szervező, adoptálók

Veszélyben lévő magzatgyermekek megmentése

A lelki adoptálás imádságos elköteleződés egy, az édesanyja méhében abortusz általi halállal fenyegetett gyermek védelmében. A lelki adoptálás művébe való bekapcsolódás egy – egyedül csak Isten által ismert – gyermek lelki szüleivé tesz minket.
A lelki adoptálás ígérete 9 hónapra szól. Ez idő alatt az ígéretet vállaló személy minden nap imádkozik egy tized rózsafüzért, és egy erre a célra összeállított imát. Továbbá önkéntes alapon más felajánlásokat is tehet.

Ennek vállalása történhet magánúton vagy nyilvánosan – templomban, közösségben, vagy zarándoklaton. El kell mondani a Lelki adoptálás ígéretének szövegét. Ettől a naptól kezdve, amit megjegyzünk – 9 hónapon – azaz 40 héten keresztül – naponta imádkozunk egy tized rózsafüzért (Miatyánk és 10 Üdvözlégy Mária), valamint külön imát a gyermekért és szüleiért. Az imádságunkhoz még saját felajánlásokat is kapcsolhatunk, ha szeretnénk. Ilyenek pl. gyakori szentgyónás és szentáldozás, szentségimádás, Szentírásolvasás, kenyér-víz böjt, televízió nézéstől, alkoholtó, dohányzástó való tartózkodás böjtje, nagycsaládosok konkrét segítése, betegek, fogyatékosok vagy gyermeküket egyedül nevelő anyák segítése, stb. Olyan dolgokat vállaljunk, melyeket teljesíteni is tudunk.

A szentmisében történő fogadalomtétel szertartásrendje alul word-ben letölthető.

Tanúságtétel: az egyik évben egy vidéki kisvárosban kb. 30-an vállalták a lelki adoptálást. A Család- és Gyermekvédelmi Szolgálat adatai szerint abban az évben az előző évekhez képest kb. 30-al kevesebb abortusz történt az adott városban.

Jó gyakorlat ajánló

Személyesebbé és meghittebbé tenni az év utolsó szentmiséjét.

Liturgikus eseményhez kapcsolódó

Liturgikus eseményhez kapcsolódó

9:34

Még több

Lectio Divina

Prédikációs segédanyagok

Katolikus Karitász

Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet

Katolikus Pedagógiai Intézet

MKPK Caritas in Veritate Bizottsága

MKPK Családügyi Bizottsága

MKPK Ifjúsági Bizottsága

Lelkigyakorlatos házak