Hol kegyelem van, ott kegyelem van,
de nem csak a klastromokban, templomokban,
az erre elkülönített rezervátumokban,
hol a hit rézbőrű harcosai ülnek,
arcukon egy izom sem rezdül meg,
hol kegyelem van, a kegyelem ott van
az okozatokban és az ősokokban,
az egymásra tornyozott raklapokban,
melyek rácsszerkezetként égre merednek,
lecsupaszítva DNS-mélyi rendet,
a kegyelem itt van meg ott van,
ahol világrekordot dobtam,
s ahol az utolsó helyezést elértem,
Istennél ez is aranyérem,
mert nem érdemes van nála s érdemetlen,
a kiérdemelhetetlent osztja nagy tételekben.
Hol kegyelem van, a kegyelem ott van
a tüdőgümő-buborékokban,
minden harapás levegőben,
mely elodázza a végenincs időben
légszomjunkat, s csordultig tölt élettel,
jelezve, hogy az a kéz nem engedett el
szakadék felett, semmi ágán,
bármi gyáván
menekülünk előle
bálna gyomrában, ülvén repülőre,
a kegyelem ott vár már a reptéren
egy nagy táblával s a mi nevünkkel éppen,
ott van a hátfájásban, gyógytornában,
a lépesmézben, a fanyar tormában,
ott az ételben és a koplalásban,
az izgalomban, hogy kedvesemet lássam,
a fájdalomban, hogy hányszor nem szerettek,
hogy hányszor néztek képnek avagy keretnek,
ott a futásban, ott van az úszásban,
a rémülten álmodott fulladásban,
melyből ő húz ki, ő ad mesterséges
légzést lelkünknek, hisz mindenre képes.
Hol kegyelem van, a kegyelem ott van
bakancsra ragadt sárkoloncokban,
melyek száradva, meg is repedezve
leválnak rólam, lábam könnyű dzsezzre
szvingel, pedig már elhittem, élethosszan
e trutymót magammal kell hordozzam,
ott van a kegyelem a szikében,
mellyel a daganatot metszik éppen,
ott van, ha izmunk vásítja a munka,
mikor megcsalva meredünk magunkba,
mikor ujjongunk, új élet jött világra,
mikor az utolsó leheletet kivárva
lefogjuk szemét, s távolodik szerettünk,
magunkból szinte darab húst lemetszünk.
Hol kegyelem van, a kegyelem ott van
dadogva vörösödő kamaszokban,
izzadt kezű, szégyenlős kézfogásban,
lassan kihunyó lelkesedés-parázsban,
ott van a feltört földből előtörekvő
növényben, a hasasodó felhő
végre elszabaduló záporában,
minden érkezésben és távozásban,
az aljasságban, melyre tán az
áramló békesség az egyetlen válasz,
a kampóra húzott húsban, az áldozatban,
míg háttérben az ég kékje változatlan,
az ősszel földre boruló ködökben,
a születés helyét őrző köldökökben,
eggyé sistergő hűséges párokban,
kikben egy vagy ötven év tüze lobban,
agonizáló katona sóhajában,
kinek agyában végtelensok halál van.
Hol kegyelem van, a kegyelem ott van
a megbocsátott ütlegben és szitkokban,
a magunk elé beengedett autókban,
a gesztenyében, mely aszfalton koppan,
s az ovisokkal eljátszott játékokban,
az átengedett gyalogosokban,
ott van a boltos mosolyának mézébe ragadva,
mellyel a sok századik vevőt fogadja,
kátrányos munkájában az útegyengetőnek,
súlyában pihének, súlyában a kőnek,
türelmes munkájában az ékszerésznek,
jussában a szívnek, jussában az észnek,
akrobatikájában a cirkuszosnak,
poénkodásában a giroszosnak,
ringatózásában a kismamáknak,
türelmében anyának, kit kisfia rángat.
Hol kegyelem van, a kegyelem ott van
a mégsem elsütött hazugságokban,
a mégis megadott jobbkéz-szabályban,
a végül mégis feltételes szabadlábban,
az újrakezdésre megadott esélyben,
a rehabban, na meg a tűcserében,
a megfürdetett, borotvált alkeszokban,
a figyelemmel felügyelt koleszokban,
a bekötözött lőtt, szúrt, harapott sebekben,
a jószívűség ürítette zsebekben.
Hol kegyelem van, a kegyelem ott van
az Istent meghosszabbító emberi karokban,
a világ végére elcaplató lábban,
bár energiaminimumra törekszünk általában,
ott a kegyelem a megosztott kenyérben,
a mondatban: „gyere, fiam, egyél benn”,
tékozló fiakban, tékozló atyákban,
méretben pont passzentos turkált gatyákban,
abban, ahogy a babaholmik körbejárnak,
vasmarkában a télnek, izzásában a nyárnak,
meleg pokróccal ellátott hajleszokban,
abban, hogy tüzet adok, bár leszoktam,
a továbbadott jelekben, szavakban,
mikről nem tudni, melyik kinek szívében csattan.
Hol kegyelem van, a kegyelem ott van
a kiröhögött misszionáriusokban,
a vonatkupéban zajló lázas beszélgetésben,
az embertelenül gyilkos lelki présben,
melyből egy fohász emel ki lassan,
s hőlégballonként imbolygunk a magasban,
a tudományosan igazolt gyógyulásban,
melyre legyint az orvos: „ugyan, kérlek alássan”,
a zsibongó zarándokhelyekben,
a kínért, mit más szenved helyettem,
s mivel az egészet értem felajánlja,
végül engem kelt életre a lángja,
a kegyelem ott van
óriásplakátokban,
melyeket épp alkalmas pillanatokban
megpillantottam,
s bár nyíttam, mint nyomorult féreg,
megvigasztalt az „AHOGY VAGY, ÚGY SZERET TÉGED.”
Hol kegyelem van, a kegyelem ott van
a hátunk mögött lévő évmilliókban,
mikor Isten szeretetre programozta,
s behajította bolygónkat a kozmoszba,
s bár tudta, hogy lépten-nyomon meggyalázzák,
mégis ő méri mindenki lázát,
izgul felettünk, bárkinek apja-anyja,
felforralja, ha hagyjuk, ami lanyha,
lehűti, ha hagyjuk, forró fejünket,
büntetjük magunkat, ő csak áld, sose büntet,
lábunk elé terítve az élet, kusza halmaz,
s ő ráadásként önmagával jutalmaz,
a földre jött, velünk leélni éltünk,
s ha ez sem elég, még meg is halt értünk.
Kreatív sarok ajánló
Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat! Segíts engem a helyes időbeosztásban!...
Megbocsátani valakinek nem jelenti azt, hogy megbocsátunk a viselkedésének. Az sem, hogy elfelejted, hogyan bántott meg, és nem is hagyod, hogy bántson. A megbocsátás azt jelenti, hogy megbékélünk azzal, ami történt. Azt jelenti, hogy elismered a sérelmeidet, engedélyt adsz magadnak,...
Az imádság éppoly nélkülözhetetlen, mint a levegő, mint vér a testünkben, életben tart minket,
hogy Isten kegyelme működhessen.
Kalkuttai Szent Teréz anya
