Ha azért nem megyek be
a belső szobába, mert attól tartok,
ott terpeszkedik unalom-Isten,
aki mindig ugyanaz, ma és örökké,
akivel minden perc végtelennek tűnik,
alig várom hogy felpattanhassak,
és végre hasznosan
szorgoskodjak a világban, nos…
Nos, akkor fognom kell egy lapátot,
és szépen eldobálni az útból
azt a sóderhalmot,
amelyet kineveztem Teremtőnek,
hogy sitty-sutty, elmenekülhessek előle.
Az a helyzet hogy nincs matematikai
képlet, amellyel előre kiszámolhatnám,
mi is lesz pontosan, mi vár rám odabenn,
hiszen JHVH maga a váratlanság.
Néha pár perc ima után
olyan forrósággal önt el,
mintha termálvízben ülnék.
Máskor alig tudom szétkergetni
rajzó gondolataimat,
hogy elmerülhessek békéjében.
Megint máskor hívogat,
nyissak már ki egy ablakot
szent könyvében, és azon keresztül
robbanóanyagot hajít az életembe,
BUMMMMM… hát ez meg mi volt, Uram?
Megint máskor piszkál,
hogy táncoljunk-daloljunk együtt,
nem fér a bőrébe.
Ha egy pillanatra elveszítem őt,
ha úgy érzem, nincs is itt,
csak magamat csapom be,
akkor elég a szívdobogásomra
vagy a lélegzetemre figyelni,
hiszen ő, aki szeretetből,
magának teremtett engem,
igen, ő pumpál belém
minden deci vért,
minden korty levegőt.
Kreatív sarok ajánló
A végtelen kell hogy legyen a célunk, nem a véges.
A Végtelen a szülőföldünk. Időtlen idők óta várnak minket a mennyországban.
Carlo Acutis
Csak ma, megpróbálok kizárólag a mai napnak élni, anélkül, hogy életem minden problémáját meg akarnám oldani. Csak ma, a lehető legjobban fogok figyelni arra, hogy mindenki felé udvarias legyek és a viselkedésemre: senkit sem kritizálok és senkit sem áll szándékomban...
A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle: – Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban? A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt...
