0%
Állapotjelző bezárása

Elsőáldozási lelkinap és próba

Hitoktatók, plébános (káplán), plébániai munkatárs(ak) + elsőáldozók és szüleik

Elsőáldozás előkészítése a gyermekek és szüleik számára, hogy az ünnep méltó és gyümölcsöző legyen

Az elsőáldozási próba egy lelki délelőttel van egybekötve, amin az elsőáldozók, szüleik és a hitoktatók vesznek részt a plébánia néhány munkatársa és a papok mellett.

A próba az elsőáldozás előtti nap délelőttjén, vagy egy héttel korábban szombat délelőtt kerül megrendezésre. Főszervezője lehetőleg a káplán. Amennyiben ő nem tudja vállalni, úgy a plébánia elsőáldozókért felelős hitoktatója.

A próbát az adminisztráció megkezdésétől hirdetjük a szülőknek. A részletekről folyamatos tájékoztatást kapnak a hitoktatók is. A próbán minden hitoktatónak részt kell vennie, az esemény lebonyolításában számítunk a segítségükre.

A próba előkészületeit egy hónappal a próba előtt átbeszélni a munkatársi értekezleten.

A lelki délelőtt lehetséges menete:

  • gyülekező: 8.30, Szent Margit tér (esetleg templom)
    • a gyülekező fél órában zenés, imádságos ráhangolódással fogadjuk a folyamatosan érkező családokat
  • közös kezdés, köszöntés: 9.00, templom
  • próba közösen: 9.15
    • bevonulás, kivonulás elpróbálása
    • ülésrend kialakítása
    • szentmise menetének tisztázása
    • elsőáldozáshoz járulás elpróbálása
    • az olvasmány, a szentlecke és a könyörgések felolvasásának elpróbálása
  • szülőknek és gyerekeknek párhuzamosan külön program
GYEREKEKNEK SZÜLŐKNEK
  • közös hittanóra: 10.00
  • forgó: 10.30 –  4x30perc
    • kézműves foglalkozás
    • sekrestyetúra
    • gyónás
    • ruhapróba
  • előadás a hitünkről: 10.00
  • csendes imádság, gyónási lehetőség: 11.00
  • templomtúra 12.00
  • zárás, elköszönés: 12.30

 

A gyónáshoz a plébánoson és a káplánon kívül további (létszámtól függően) minimum 3 pap hívása ajánlott: 2 gyóntatja a gyerekeket a forgó alatt, 1 pedig a szülőket.

A felpróbált ruhákat a családok hazaviszik és kimossák. A próba előtt a sekrestyések feladata átnézni, és rendbe tenni, kijavítani a ruhákat.

A szülőknek tartott előadás javasolt gondolatmenete:

  • gyónás:
    • részletesen a menete, mi történik benne
    • nem kell félni, nem tudunk újat mondani a papnak
    • beszélni a gyónási titokról
    • elmondani, hogy a legnagyobb ajándék a bűnbocsánat
    • külön kitérni a párkapcsolatokra (együttélés, második házasság)
  • elsőáldozás
    • Krisztus teste nem szimbólum, jelkép
    • az áldozáskor vagyunk legközelebb hozzá
    • beszélni a kézbe áldozásról, böjtről és az áldozás gyakoriságáról

Az előadás része lehet szülői tanúságtétel.

 

Hitoktatók feladatai:

  • a családok fogadása a gyülekező alatt
  • a ruhapróbát koordinálni
  • a gyerekek forgását, állomások közötti mozgását irányítani
  • a gyerekek felügyelete, támogatása a gyónásra való várakozás során
  • személyes kapcsolat elmélyítése a szülőkkel

 

Plébánia feladatai:

  • sekrestye:
    • ruhák átnézése, rendbetétele
    • sekrestye rendberakása
    • gyóntató helyek kialakítása
    • Hittanterem és Pince rendbetétele

 

  • iroda:
    • szülők értesítése a lelki délelőttről – adminisztrációtól folyamatosan, egy héttel a próba előtt emlékeztető e-mail küldése
    • hitoktatók értesítése a délelőtt menetéről és a feladatokról
    • gyóntató papok felkérése a szolgálatra
    • szükséges számú segítő beszervezése
    • szülők felkérése tanúságtételre

 

  • káplán/főszervező:
    • a program részletes tervezetét kiküldeni – 2 héttel a program előtt
    • szülői és hitoktatói tájékoztató levél megírása
    • a program levezénylése
    • a próba megtartása, vonulási útvonal kijelölése, ülésterv elkészítése
    • köszönetek megírása a végén, tanulságok összegyűjtése

 

  • plébános:
    • szülőknek tartott előadás megtartása
    • templomtúra levezénylése
    • szülők gyóntatása

 

Segítők (lehetséges) feladatai:

  • későket fogadni és eligazítani (fontos, hogy erre legyen felkérve valaki!)
  • gyülekező alatt énekes szolgálat
  • kézműves állomás:
    • kézműves kitalálása
    • kellékek beszerzése (számla!)
    • program megtartása
  • besegíteni a hitoktatóknak:
    • ruhapróbánál
    • gyónásnál felügyelni
    • segíteni az állomások között a gyerekek zökkenőmentes forgását
  • elpakolásban segíteni
  • fotók készítése

Jó gyakorlat ajánló

Laptop/számítógép/okostelefon

Közbenjárás papjainkért, szerzeteseinkért

Még több

Lectio Divina

Prédikációs segédanyagok

Katolikus Karitász

Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet

Katolikus Pedagógiai Intézet

MKPK Caritas in Veritate Bizottsága

MKPK Családügyi Bizottsága

MKPK Ifjúsági Bizottsága

Lelkigyakorlatos házak