Az óriási aszály kitikkasztotta, kiszárította a földeket. A fák fájdalmasan hullatták megfakult, elsárgult leveleiket. A fű a réteken kiégett. Az emberek nyugtalanul kémlelték a tiszta, kobaltkék eget. Mivel mind szárazabb hetek követték egymást, és hónapok óta egy csepp eső sem esett, a helybéli plébános az eső kegyelméért könyörögve rendhagyó imaórára hívta az embereket a templom előtti térre. A teret nagy sokaság töltötte be a megbeszélt órára. Sokan elhozták magukkal a hitüket jelképező tárgyaikat: a Bibliát, a keresztet és a rózsafüzért. A plébános végignézett az embereken, és tekintete megállapodott egy kislányon, aki teljes komolysággal ült az első sorban. A térdén egy piros esernyővel.
Imádkozni annyi, mint esőt kérni. Hinni annyi, mint esernyőt vinni magunkkal.
