Élt a környékünkön egy kedves idős hölgy, aki még évekkel ezelőtt elveszítette a férjét. Nem sokkal később újabb csapás következett be az életében: lánya, veje és két unokája tragikus hirtelenséggel meghalt egy autóbalesetben. A néni egy nagy bérház egyik szűk lakásában lakott egyedül, és kevés nyugdíjából próbált megélni valahogy. Egyik nap, amikor hazafelé tartottam az iskolából, a bérház kapuján egy hirdetést vettem észre.

Nem sokat gondolkodtam: bementem a házba, fel az 5. emeletre, kivettem a tárcámból 2000 forintot, és becsöngettem. Amikor a néni meglátott kezemben a pénzzel, kicsordultak a könnyei, és meghatódva így szólt:
― Te vagy ma a tizenkettedik ember, aki feljött hozzám a 2000 forinttal. Nagyon köszönöm!
Mosolyogva elbúcsúztam tőle, majd a lifthez léptem.
Még utánam szólt az ajtóból:
― Lányom! Azt a hirdetést vedd le kérlek, mert azt sem én raktam ki.
Csak állt ott az ajtóban és potyogtak a könnyei…

Látszott rajta, hogy mélyen megrendíti az a szeretet, amit a mai napon megtapasztalhatott.

 

Az első világháború után nagy éhínség volt, s a híres orvos, Breitenbach professzor súlyosan megbetegedett. A betegségét csak súlyosbította, hogy lelkileg is elcsüggedt. Orvosai mindenféle kiegészítő étrendekről magyaráztak, de minden hiába, a végén már ők is tanácstalanok maradtak. Ezekben a kritikus napokban történt, hogy egy ismerős küldött neki egy fél cipót.
A professzor olyannyira megörült az ajándéknak, hogy nem is bírta megenni. Eszébe jutott, hogy a szomszédjában él egy tanító, akinek van egy beteg kislánya, és éhezik. Azt gondolta: „Mégis mit tehetnék? Én már idős vagyok, annak a fiatal életnek sokkal nagyobb szüksége van erre.” Át is küldte hozzájuk a házvezetőnőt, hogy adja nekik a cipót.
Ám a tanító sem akarta megtartani magának, ezért továbbadta egy idős özvegyasszonynak, aki egy padlásszobában húzta meg magát a város szegénynegyedében. A cipó különös utat járt be, és úgy tűnt, nem is marad meg sehol. Az asszony odaadta a lányának, aki egy közeli pincében lakott a két kicsi gyerekével.
Az édesanyának eszébe jutott az idős doktor, aki néhány házzal arrébb élt. Nem is olyan rég meggyógyította az egyik gyermekét valami súlyos betegségből, és nem fogadott el érte semmit. Magához vette a fél cipót és elvitte a doktorhoz.
– És így érkezett vissza hozzánk – mesélte a házvezetőnő. Miután a kezébe vette a cipót, és megtudta, milyen utat járt be, a professzor mélyen meghatódott, és így szólt:
– Amíg ekkora szeretet él köztünk, nincs mitől félnem.
Nem ette meg a cipót, hanem azt mondta:
– Meg kell őriznünk, és valahányszor hitványul viselkedünk, újra elővesszük.

„Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.”

Megveheted a gyógyszereket, de az egészséget nem.
Megveheted a tárgyakat, de a családot nem.
Megveheted a közös lakást, de a szerelmet nem.
…a könyvet, de az intelligenciát nem.
…a feszületet, de a hitet nem.
…a luxust, de a szépséget nem.
…a kényelmes ágyat, de az álmot nem.
…a díszes sírhelyet, de az eget nem.