Dúsan került és életteljesen
a föld alá az első búzaszem.
Magán érezte még
az Úr teremtő, alkotó kezét.
Aranynap fénye lenn nem érte már,
nem is érinthette csillanó sugár.
Mégis, meleg titokkal volt tele
sötét éjjele.
És egy napon a szíve meghasadt
ott lenn a durva, barna föld alatt.
Szállt, szállt a hír fekete réteken:
Meghalt a búzaszem.
Ég, ölts magadra borút, felleget,
zokogj, zokogj a gyilkos föld felett,
pacsirta, sírjon, sírjon a dalod,
a búzaszem halott!
Dalold a gyászt, dalold a szenvedést,
sötétlő mélyben kínos tespedést,
ahol a fény többé rá nem talált,
dalold a nagy halált!
És a magasban megzendült a dal:
„Győzelmes élet! Édes diadal!
Meghasadt szívből nő a búzaszál!
A halál nem halál!
Halleluja! Aranykalász fakad.
Aranykalászból újra hull a mag;
és újra meghal: életet terem.
Az élet végtelen!”
Aranytenger ring szét a földeken,
amerre néz, amerre lát a szem;
s halálból támadt életről beszél,
ha rázza lenge szél.
Halálba hullott égi búzamag,
erő és élet szívedből fakad.
Halálod támaszt tenger életet, mert
mert égi kéz vetett.
Ne sírjatok a búzaszem felett.
Oszoljatok szét, sűrű fellegek;
Elmúlt nagypéntek és,
Halleluja, most sarjad a vetés!
Kreatív sarok ajánló
A kisfiú megkérdezte az édesanyját:
– Szerinted Isten létezik?
– Igen.
– És milyen?
Az asszony magához húzta és jó erősen megölelte:
– Isten ilyen.
– Már értem.
