Így szoktam ezt: ha száll az alkonyat,
az üres templomba besurranok.
Egy lélek, aki Istent látogat.
A szentek komoly arca rámragyog.
Ha násznép járt ma itt: feledve rég,
és mise sincs, se karinges papok,
az oltáron két öröklámpa ég,
az Istenemmel egyedül vagyok.
A templom üres, a lelkem tele.
Megértjük egymást, pedig nincs szavunk,
itt állok, szemben állok Ő vele
s nem látja senki, hogy együtt vagyunk.
Állok, térdre nem hajt a vágy hatalma
csak fürkészem a nagy Akaratot;
úgyis addig állok, míg Ő akarja
s ha nem akarja: összeroskadok.
Olyan végtelen áhitat fog el,
mintha erdőben néznék csillagot,
ahol az örök, ős csend ünnepel,
pedig – csupán egy templomban vagyok.
Kreatív sarok ajánló
Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre nyíljanak-e, avagy aludjanak tovább. Hát, csak pislognak. Enyhe az idő, a szél csak a kerítések mellett lézeng, ámbár elég hűvösen. Az ablakok...
Minek is élek? Hát azért, hogy minél jobban átitassam magamat a világgal. Hogy megkótyagosodjak az orgonák illatától, hogy színorgiájukkal jól megtömjem a szememet. Hogy érezzem, amint a fagy satuba szorítja elkékülő kezemet, s aztán azt is, hogyan változnak a melegben...
Nem, aki árva, nem, akit kifosztott az élet, nem, aki másutt nem lel menedéket, nem, akit aggá gyötörtek a gondok… Krisztust szolgálni az induljon el, aki boldog! Akinek boldogsága egyre nő, s kicsap, mert lelke szűk medrébe nem fér. Elindul...
