0%
Állapotjelző bezárása

Mint egy tükörben

Egy este a földműves letelepedett szerény házikója küszöbére és élvezte a friss levegőt. A közelben kanyargott a faluba vezető út, és egy arra menő férfi a parasztot látva azt gondolta:
– Ez a férfi minden bizonnyal egy naplopó és egész nap a küszöbön ülve lustálkodik…
Később egy másik utas jött arra, ő pedig ezt gondolta:
– Ez a férfi nagy szoknyavadász lehet. Csak azért ül itt, hogy a lányokat nézze és megjegyzéseket tegyen rájuk…
Végül egy harmadik idegen ezt mondta magában:
– Ez a férfi biztosan szorgalmas ember. Napközben sokat dolgozott és este élvezi a megérdemelt pihenést…
Túl sokat mi sem tudhatunk a földművesről, aki az ajtó előtt ült. Annál többet a három férfiról: az első világ lustája, a második nagy kópé, a harmadik pedig egy dolgos ember volt.

Minden, amit kimondasz, rólad szól; különösen, ha valaki másról beszélsz.

Bruno Ferrero: Az aranyhalak titka (Don Bosco Kiadó)

Kreatív sarok ajánló

Megbocsátani valakinek nem jelenti azt, hogy megbocsátunk a viselkedésének. Az sem, hogy elfelejted, hogyan bántott meg, és nem is hagyod, hogy bántson. A megbocsátás azt jelenti, hogy megbékélünk azzal, ami történt. Azt jelenti, hogy elismered a sérelmeidet, engedélyt adsz magadnak,...
Krisztus keresztjén Az van felírva, Hogy az igazság Nem vesz a sírba! – Örvendjen, akit Bántalom ér; Ha lelke tiszta, Szíve fehér! Krisztus keresztjén Az van felírva, Hogy a szeretet Nem vész a sírba! – Mind e világ bár Életedre...
Egy falusi iskolába ellátogat a tanfelügyelő, ellenőrizni a gyermekek hitbeli tudását. A plébános, aki jól ismeri az ilyenkor szokásos kérdéseket, megbeszéli a tanulókkal, hogy a látogató kérdéseire kik és milyen sorrendben jelentkezzenek. A hittanórán majdnem minden rendben megy: – Hiszel...
Még több

Lectio Divina

Prédikációs segédanyagok

Katolikus Karitász

Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet

Katolikus Pedagógiai Intézet

MKPK Caritas in Veritate Bizottsága

MKPK Családügyi Bizottsága

MKPK Ifjúsági Bizottsága

Lelkigyakorlatos házak