Jó Jézusom, ki bús gyermekkoromban
Gyakran szálltál szívembe, merre mentél,
Hogy nem lelek e szörnyű fájdalomban
Egyebet a meddő, mély gyötrelemnél?
Gyakran szálltál szívembe, merre mentél,
Hogy nem lelek e szörnyű fájdalomban
Egyebet a meddő, mély gyötrelemnél?
Hisz a világnak minden tájain
Most Téged várnak és Benned remélnek,
A csodálatos földi születésnek
Meleg és fénylő ünnepnapjain.
Most Téged várnak és Benned remélnek,
A csodálatos földi születésnek
Meleg és fénylő ünnepnapjain.
S ha egyszer mégis a vén, nagy gyereknek
Szívébe szállnál újra, égi gyermek,
De nem vagyok én méltó erre, nem.
Szívébe szállnál újra, égi gyermek,
De nem vagyok én méltó erre, nem.
Legyen mindenki boldog, aki él itt
S halálra fáradt lelkem szenvedésit
Írd mind az ő javukra, Istenem!
S halálra fáradt lelkem szenvedésit
Írd mind az ő javukra, Istenem!
Kreatív sarok ajánló
Csak egy parányi méccsé lenni, mely bevilágít egy szobát — csak egy szál deszka-híddá lenni, mely szakadékot ível át — csak egy kanálka mézzé lenni, legyen az élet édesebb — csak egy segítő kézzé lenni, mely teszi azt, amit tehet...
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem…? Reszketni, remegni az Olajfa-kertben…? Elhagyatva lenni, egyedül a Bűnnel…? Szemben a Halállal, szemben a Közönnyel…? Adnád-e kezedet szorító kötélnek…? Arcodat a gúnynak, lenéző köpésnek…? Tudsz-e mellém állni fojtogató csendben…? Az ostorozásnál eltakarnál engem…? Tudsz-e...
(Munkácsy képe) Állok merengve, hosszan, áhitattal: Ez ő! Ilyen volt! Igy képzeltem én; Álmomban éjjel, elmélkedve nappal Kerestem arczát; végre föllelém. Mit a halandó gyönge ismerettel, Töprengve, könyvekből meg nem tanúl: Az a te nagy lelkedbe rejtezett el, Lángelméd érzi...
