Egyik nap a szikla így szólt:
– Én vagyok a legerősebb!
Meghallotta ezt a vas, és rávágta:
– Én erősebb vagyok nálad! Akarod látni?
Azon nyomban egymásnak estek, s a kő darabokra hullott. Ekkor a vas felkiáltott:
– Én vagyok a legerősebb!
Meghallotta ezt a tűz:
– Márpedig én erősebb vagyok nálad! Be is bizonyítom!
Addig küzdöttek egymással, míg a vas el nem olvadt. A tűz csak úgy szikrázott:
– Hát mégiscsak én vagyok az erősebb!
Meghallotta ezt a víz:
– Én viszont még nálad is erősebb vagyok! Várj csak!
Ok is megküzdöttek, a tűz kialudt. Így szólt a víz:
– Én vagyok a legerősebb!
Meghallotta ezt a nap:
– Megállj, én erősebb vagyok nálad!
Harcoltak, s a nap felszárította a vizet. A nap büszkén ragyogott:
– Én vagyok a legerősebb!
Meghallotta ezt a felhő:
– Azt te csak hiszed! Én le tudlak győzni!
Egymásnak estek, s a felhő eltakarta a napot. Így szólt a felhő:
– Én vagyok hát a legerősebb!
A szél azonban rávágta:
– Tévedsz! Én nálad is erősebb vagyok!
S azzal szertefoszlatta a felhőt. A szél hangosan zúgott:
– Én vagyok a legerősebb!
A hegyek zúgva kiáltották:
– Mi erősebbek vagyunk nálad!
A félelmetes küzdelemben a hegyek körbefogták és foglyul ejtették a szelet. A hegyek dübörögtek:
– Erősek vagyunk, a legerősebbek!
Meghallotta ezt az ember:
– Én azonban erősebb vagyok nálatok, mindjárt meglátjátok!
A furfangos ember addig alakítgatta tudományával a hegyeket, míg a szél is kiutat talált rabságából. A hegyek felett aratott győzelme láttán az ember így szólt:
– Én vagyok a legerősebb teremtmény a világon!
Ekkor elé lépett a halál, s az ember, aki oly erősnek és okosnak gondolta magát, kilehelte lelkét.
A halál diadalittasan táncolt, mikor váratlanul útját állta egy férfi, aki három nap után feltámadt, és legyőzte őt.
„Jézus az a kő, amelyet ti, az építők, elvetettetek, s amely szegletkő lett; és nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell.”
(ApCsel 4,11-12)
Kreatív sarok ajánló
A nagymama magával viszi a kisunokáját a templomba. A nagyi hosszan imádkozik, a kisfiú pedig elbűvölten nézi az örökmécses vörös fényét. Végül már nem győzi türelemmel:
– Nagymama, sokáig kell még várni, hogy a lámpa zöldre váltson?
