0%
Állapotjelző bezárása

J. Franklin: A böjt 9.

A böjt önmagunk megszentelésének elengedhetetlen eszköze, mert ezáltal eltávolodunk a világtól, és közelebb kerülünk Istenhez. A böjt lehetővé teszi az önvizsgálatot, és azt, hogy félrevonuljunk keresni az Urat. Jézus így imádkozott értünk:
Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való.
Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság.
Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba.
Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.
(Jn 17,16-19)

J. Franklin: A böjt

Kreatív sarok ajánló

– Balázska, hány gyermeke volt az első emberpárnak?
– Ádámnak és Évának két fia volt.
– Úgymint?
– Úgy, mint nálunk…

valaki jár a fák hegyén ki gyújtja s oltja csillagod csak az nem fél kit a remény már végképp magára hagyott én félek még reménykedem ez a megtartó irgalom a gondviselő félelem kísért eddigi utamon valaki jár a fák hegyén...
Negyven napig még a földön maradt. Járt-kelt a zöldben, megfürdött a fényben, Szívében érezé a szent tavaszt. A gyermekek közt játszott és mesélt, Virágát derűs homlokára fonta, Ujjongva mondta: Ó élet, te szép! Negyven napig még a földön maradt. Ragyogó...
Még több

Lectio Divina

Prédikációs segédanyagok

Katolikus Karitász

Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet

Katolikus Pedagógiai Intézet

MKPK Caritas in Veritate Bizottsága

MKPK Családbizottsága

MKPK Ifjúsági Bizottsága

Lelkigyakorlatos házak