A római Santa Maria Maggiore bazilikát sok-sok évvel ezelőtt még rétek vették körül és harangjának szava – különösen esténként – nagyon messzire elhallatszott, imádságra szólítva a környékbeli házikók lakóit.
Az egyik ilyen kis házból indult el egy napon egy Maria nevű kislány, hogy meglátogassa a rokonait.
Maria úgy gondolta, hogy jól ismeri az utat, amikor azonban leszállt az éjszaka, nem tudott tájékozódni és eltévedt az ösvények és kis utcácskák között.
Fordult erre, fordult arra, de minden eredmény nélkül, sőt inkább egyre jobban összezavarodott, így hát leült egy kőre és keserves sírásra fakadt. Senki sem járt azonban az utcákon és senki sem sietett a segítségére.
Eszébe jutott a Szűzanya és elkezdte imádkozni az Üdvözlégyet. Amint azokhoz a szavakhoz ért, hogy „imádkozzál érettünk most…”, harangszót hallott. A hang hosszan csengett, majd újra felzengett, akár egy hívó szó az éjszakában.
A kislány követte a hangot és ösvényről ösvényre haladva egyszer csak ott találta magát a Santa Maria Maggiore bazilika előtt, ahonnan már könnyen hazajutott.
Ettől kezdve azt a harangot, amely minden éjjel egy órakor zeng néhány percig, „az elveszett”-nek nevezik. Emlékeztet a kislányra, aki egykor régen elveszve bolyongott a római mezőkön, és mindazokra, akik manapság tévelyegnek céltalanul a város utcáin.
Kreatív sarok ajánló
Istenben hinni annyi, mint látni, hogy az életnek van értelme.
Ludwig Wittgenstein
