0%
Állapotjelző bezárása

Imádság a Szentírással

Szentírás (esetleg jegyzetfüzet, toll)

elcsendesedni, imádkozni vágyó ember

Fejlődni az imaéletben, a szemlélődő imádságban

Ignác-i szemlélődés

 

IMÁDSÁG A SZENTÍRÁSSAL

 

      • Elcsendesedem. Isten jelenlétébe helyezkedem. Rövid időt szánok arra, hogy egész lényemmel megérkezzem az imádságba. (A megérkezésben segíthet, ha egyszerűen tudatosítom a légzésemet. Anélkül, hogy irányítanám, egyszerűen csak engedem, hogy a levegő ki-be áramoljon a tüdőmbe. Belégzésem kifejezheti Isten utáni vágyamat, kilégzésem pedig önátadásomat Istennek.)
      • Tudatosítom, hogy Isten itt és most jelen van, és szeretettel tekint rám. Kérem, hogy egész lényemmel Rá figyeljek: „Uram, add, hogy ezt az imaidőt egészen Neked tudjam adni mindazzal, amim van, és ami vagyok. Legyen ez a Te dicsőségedre, tiszteletedre és szolgálatodra.
      • Elolvasom – akár többször is – az imádságra kiválasztott szentírási részt, figyelve  arra, hogy mely szavak, mondatok, képek érintenek meg belőle.
      • Kérem, amire vágyom: a kegyelmet, amely segít Istennel időzni ebben az imaidőben.
      • Engedem, hogy Isten Lelke élővé tegye bennem a szentírási történetet, amelyről imádkozni szeretnék. Látom a leírt történetet, a helyszínt és a szereplőket: Máriát, Józsefet, a gyermek Jézust, a názáreti házat… Megkeresem a helyemet a történetben. Hallgatom, mit beszélnek a szereplők… Tapintok, ízlelek, érzékelek… Megfigyelem, mit tesznek a jelenlevők… Magam is a jelenet résztvevője, szereplője vagyok… Vagy csak távolból szemlélem, ami történik. Talán Mária vagy Jézus rám néz… Beszél hozzám… Hallgatom hozzám intézett szavait…
      • Megszólítom az Urat. Nem kell kegyes vagy udvarias szavakkal szólnom Hozzá… Arra törekszem, hogy őszinte legyek… Azt mondom, ami valóban a szívemből jön… Talán kérni szeretnék valamit… Vagy egyszerűen kiöntöm Előtte a szívem… Odafigyelek a válaszára. Nem csak én szólítom Őt, engedem, hogy Ő is szóljon, érintsen. Az imaidőt a Dicsőség elimádkozásával zárom le.
      • Visszatekintek az imámra. Esetleg le is jegyezhetem, mivel ajándékozott meg Isten ebben az imaidőben.

 

Szent Ignác-i szemlélődésre javasolt szentírási részek

    • Lk 5,11 Péter meghívása
    • Lk 8,22-25 A vihar lecsendesítése
    • Lk 13,10-13 A meggörnyedt asszony meggyógyítása
    • Lk 19,1-10 Jézus Zakeussal találkozik
    • Mt 9,1-13 A béna meggyógyítása
    • Mt 9,9-13 Máté meghívása
    • Mk 3,7-12 Jézus betegeket gyógyít
    • Mk 9,2-13 Jézus színeváltozása
    • Jn 2,1-12 A kánai menyegző
    • Jn 4,5-15 Jézus és a szamariai asszony

Jó gyakorlat ajánló

Laptop/számítógép/okostelefon

Közbenjárás papjainkért, szerzeteseinkért

Még több

Lectio Divina

Prédikációs segédanyagok

Katolikus Karitász

Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet

Katolikus Pedagógiai Intézet

MKPK Caritas in Veritate Bizottsága

MKPK Családügyi Bizottsága

MKPK Ifjúsági Bizottsága

Lelkigyakorlatos házak