1. Hirdessük ki plakáttal, szórólappal az eseményt oviban, iskolában, templomban, március 19., Szent József ünnepéhez kapcsolódóan (plakátot lásd a mellékletben)! Alapvetően ovis és alsós korosztálynak van kitalálva, de a beszélgetős részt nagyobbakkal is végig lehet csinálni.
2. Készítsük elő az ünnepet!
– Ovisok készülhetnek kis műsorral a szentmise elején, készíthetnek kis ajándékot az apukáknak.
– A miséző pap készüljön áldással az apukáknak, nagy- és dédapáknak. Esetleg igekártyával, Szent József imádsággal stb.
– Vegyük/rendeljük meg a meglepetéseket!
– A szervező és a segítők mise előtt készítsék elő az agapét, a feladatokhoz szükséges kellékeket, nyomtassanak elég feladatlapot (lásd melléklet), készítsük el az APA-SZÍVet (lásd mellékelt kép)!
– Az anya-beszélgetőkör vezetője készüljön fel a szeretetnyelvek (Gary Chapman nyomán) előadásra. (Illetve bármilyen közös elfoglaltság az édesanyáknak, beszélgetés, előadást, stb.)
– Imádkozzunk a résztvevőkért!
3. Az ünnep menete nálunk:
Szentmise előtt előkészületek.
Szentmise: benne az ovis műsor és az áldás.
Szentmise után anyukáknak kávé, süti és szeretetnyelves beszélgetőkör.
Apukák és gyerekek a kapott (bátrabb többgyermekes apukák több gyermekkel is) feladatlap alapján végigcsinálják a feladatokat (a feladatlap megfelelő részei átalakítandók a saját templom jellemzői szerint – szobrok, mellékoltár stb., 11-es feladatnál használható „bolti”, de akár saját készítésű kirakó is), végül jutalmat kapnak.
Áldás szövege (forrás: Székesfehérvári Egyházmegye):
„Urunk, a családi közösségeknek a Te rendelésed alapján, a házasság szentsége adja meg a szilárd alapját. Te azt akartad, hogy a hitvesi életközösség, a szeretet és hűség mindennapi vállalásával a keresztény élet példaképe legyen. Kérünk, áldd meg az édesapákat bőséges áldásoddal, hogy példamutató életük és becsületes munkájuk megbecsülést hozzon nevüknek és családjuknak. Segítsd őket úgy élni a sok munka és kísértés között, hogy tisztán nézhessenek hitvestársuk és gyermekeik szemébe, és boldog örömmel teljesíthessék minden kötelességüket, feladatukat!”
Imádság Szent Józsefhez
Üdvöz légy,
Megváltó őrzője,
Szűz Mária férje!
Isten rád bízta Fiát;
Mária beléd vetette bizalmát;
Krisztus veled lett emberré.
Ó, boldog József, mutatkozz apának felénk is,
és vezess bennünket az élet útján!
Nyerj nekünk kegyelmet, irgalmat és bátorságot,
és védj meg minden bajtól!
Ámen.
(Az apai szívvel kezdetű apostoli levél imádsága)
Édesapák imája (forrás: Váci Egyházmegye, Szent Jakab Plébánia)
Mennyei Atyánk! Köszönöm neked az életem, köszönöm feleségem, és köszönöm gyermekeimet, akikkel megajándékoztál. Most Szent József életét példának tekintve kérlek:
- Adj nekem hitet és érzékeny lelket, hogy megértsem nekem szánt üzenetedet!
- Kérlek, mutasd meg, mi a szándékod velem, hogy megfeleljek házastársi és szülői hivatásomnak!
- Segíts, hogy el tudjam fogadni, és meg tudjam valósítani, amit rólam elgondoltál, akkor is, ha nem értem.
- Segítsd meg feleségemet, hogy benne Mária hite és lelkülete éljen!
- Segíts úgy szeretnem, ahogy Szent József szerette jegyesét!
- Segíts úgy élnem mások iránti türelemmel, figyelemmel, hogy gyerekeink számára életem példája vonzó legyen a követésre!
- Segíts, hogy gyerekeinknek át tudjam adni a hitet: szavaimból és tetteimből megismerhessék az igazi szeretetet! Tudjam munkára, becsületességre, igazmondásra, szerénységre, rendre, fegyelemre, kötelességteljesítésre nevelni őket! Tudják derűs lélekkel elfogadni a szegénységet, testi-lelki megterhelést! Tudjanak áldozatot hozni, önzetlenül adni és szolgálni, és elviselni, ha nem az ő akaratuk teljesül.
- Segítsd gyerekeinket, hogy növekedjenek testi-lelki egészségben, bölcsességben úgy, hogy neked is kedved teljék bennük!
- Ragaszkodjanak hozzád, tartsák meg törvényeidet, és szeressék egyházadat!
- Mindig, a nehézségek idején is érezzék gondviselő, atyai szeretetedet!
- Jóra törekvésükben találjanak segítőtársakra, és védd meg őket a rossz útra, bűnre csábítóktól!
- Tudják értékelni teremtésed csodáját! Az életet mindennél többre tartsák, az anyagi javakkal jól gazdálkodjanak!
- Mutasd meg nekik leendő házastársukat, akit te választottál nekik!
- Támogasd őket, hogy hivatásukra: a házasságra vagy a papi, szerzetesi életre mint szentségre készüljenek, és addig tiszta életet éljenek!
- Vigyázz gyerekeink családjára, hogy köztük is keresztény szellem uralkodjon, és unokáinkat vallásosan neveljék!
- Segíts elfogadni és szeretni gyerekeinket akkor is, ha testileg vagy lelkileg betegek, és nem az általam helyesnek tartott úton haladnak! Te légy a vigaszom! Soha ne szűnjek meg értük imádkozni!
- Segíts, hogy családfői feladataimat, döntéseimet bölcsen és jól elláthassam!
- Tudjak akkor szólni, és akkor hallgatni, amikor annak ideje van!
- Add, hogy mindig legyen munkám, feladatom, és azt mindig pontosan, lelkiismeretesen, bölcsen elvégezzem mások szolgálatára!
- Mária, József, Szent István, Szent Imre, kérjétek velem együtt az Atyát!
- Istenünk, áldd meg életünket, mai napunkat, ámen!
További ajánlott olvasmány: II. János Pál pápa apostoli buzdítása Szent József személyéről,
valamint Jézus Krisztus és az egyház életében kifejtett tevékenységéről
Jó gyakorlat forrása: Szent Margit, Szent József Plébánia, Kaposvár