Az adventi koszorún négy gyertya égett. Annyira nagy volt körülöttük a csend, hogy tisztán lehetett hallani, amit beszélgetnek. Azt mondta az első: „Én vagyok a béke. De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni…” És néhány pillanat múlva már csak egy füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdanán fényesen tündöklő lángra.
Azt mondta a második: „Én vagyok a hit. Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak, nincs értelme tovább égnem…” A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.
Szomorúan így szólt a harmadik gyertya: „Én a szeretet vagyok! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám…” – ezzel ki is aludt.
Hirtelen belépett egy gyermek a szobába, és mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott: „De hiszen nektek égnetek kéne mindörökké!” – és elkeseredésében sírva fakadt.
Ekkor megszólalt a negyedik gyertya: „Ne félj! Amíg nekem van lángom meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát. Én vagyok a remény!”
A gyermek szeme felragyogott! Megragadta a még égő gyertyát és lángjával életre keltette vele a többit.
Forrás: Veress Hajnalka Andrea
Kreatív sarok ajánló
Amit az Úr ad vagy megenged, az mind azért van,
hogy elérhessük célunkat, amelyre teremtettünk.
Sziénai Szent Katalin
Ne az egész világnak akarjatok segíteni, hanem azoknak, akik társaságotokban vannak!
Avilai Szent Teréz
