Az imádság kieszközli az erőt a böjtöléshez,
a böjtölés pedig méltóvá tesz az imádság kegyelmeire.
A böjt erősíti az imádságot, az imádság megszenteli a böjtöt,
és bemutatja az Úrnak.
Beszéljünk kevesebbet és imádkozzunk többet!
Legyen a böjtünk boldog!
Ne a harag, az idegesség, a szomorúság töltse meg a szívünket valamiért, amit nem örömmel teszünk, mert a lelkünk mélyén nem akarjuk.
A böjt nem arról szól, hogy betartsunk egy szabályt.
Koplalni, szenvedni lehet néhány napon át, de örömmel eltölteni a böjti időt csak vággyal teli szerelemmel lehet!
A böjttel átjárt ima így elénk tárja majd az életünk titkát.
A böjt a test, a lélek és a szív megtisztítása.
Az Úr alig várja, hogy elhalmozhasson örömének ajándékaival!
Mire vársz!?
Ha új borra, új csodákra, új közelségre, új bensőséges viszonyra vágyakozol Ővele, akkor eljött a böjt ideje és le kell cserélni a régi tömlőt újra.
Értem és érted végzett földi szolgálatának legelső tapasztalataként Jézus éhséget érzett. A János 19,28 szerint az utolsó, amit ezen a földön érzett, a szomjúság volt, amint a Dicsőség Királya, haldokolva függött a kegyetlen kereszten.
Kérdésem tehát ez: miért okoz ekkora nehézséget a Krisztus teste számára a böjtölés fegyelme? A test feletti uralom hiánya nyitotta meg az ajtót a bűn kísértése előtt az Édenkertben, de Jézus átvette az uralmat a teste fölött, és megszentelte magát, hogy megtörhesse a kísértés erejét. Amikor Jézus negyven napon keresztül böjtölt, a Sátán így kísértette Őt: „parancsolj, hogy ezek a kövek változzanak kenyerekké!” (Máté 4,3). Az ellenség újra meg újra megpróbálja elérni azt, hogy Jézus az étel utáni vágyára összpontosítson megbízatása és az Atya céljai helyett, de Jézus tudta, hogy a megszentelődés az a nélkülözhetetlen kulcs, ami megnyitja Isten áldásainak ajtaját.
Időről időre minden hívő elveszíti a szellemi élességet. Saját erőnkből valahogyan tovább vánszorogni a napi rutinjainkon, ez aztán tényleg tompává, hatástalanná tud tenni. Az életünkben is ahhoz hasonlóan tudjuk visszanyerni a szellemi élességüket ahogyan egy fejszét megélezünk.
A böjtöléssel és imádsággal időt szakítunk arra, hogy visszaszerezzük szellemi életünk elveszett élét, továbbá lehetőséget teremtünk, hogy a Szentlélek ereje által sokkal többet vigyünk véghez, mint amennyit saját korlátozott erőnk engedélyez.
A böjt, az ima és Isten Igéjének olvasása együtt olyan hatást fejtenek ki, mint a favágó szerszámai, melyeket a fejsze megélezésére használ.
A böjt először is önmagunkkal szembesít minket: vágyainkkal, gondolatainkkal, érzéseinkkel, árnyoldalainkkal.
Árnyoldalaink megismerése pedig valamivel alázatosabbá tesz minket.
A böjt továbbá sokszor elvezet minket saját határainkig. Saját hiányainkkal szembesülünk.
Az érzi a beteljesülés utáni vágyat, aki éhesen ül Isten színe előtt.
Testében érzi, hogy rászorul a kívülről jövő beteljesülésre.
Ez a tapasztalat alázatossá tesz bennünket.
Az Élet Kenyere, Jézus, nem csak egy köret a főétkezésben.
Elképzelem, hogy miközben Isten figyeli rendkívül túlzsúfolt életünket, látja, hogy ide-oda futkosunk, dolgozunk, tevékenykedünk, néha a Szentlélek így kiált: Nem kérnél egy kis Istent is hozzá?
Hányszor viselkedünk úgy, hogy elegendőnek tartjuk, ha néha majszolunk egy kicsit Istenből itt-ott?
Vajon annyira tele van az életünk, hogy legfeljebb vasárnaponként, esetleg csütörtökön marad benne hely arra, hogy Istent megízleljük?
Vajon olyannyira a világ dolgaival telve megyünk vasárnap a templomba, hogy már nincs helyünk az Élet Kenyere számára, és aztán sietünk ismét kifelé a világba, ahol a főételünk vár ránk?
Valódi Isten utáni éhségre és szomjúságra van szükségünk!
Akár van lakásom, akár nincs, kenyérre mindig szükségem van. Ez a leglényegesebb dolog, a többi csak kiegészítő.
Az Élet Kenyere a legfontosabb kapcsolataidban, családodban, otthonodban, egész életedben.
„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de az ő lelkében kárt vall?” (Mt 16,26)
Túl sok keresztény alultáplált az Igével, és túltáplált a világgal, ennek eredményeként kiszárad a lelke és vereségként éli meg az életét.
Szorgalmasan táplálkoznunk kell Isten Igéjével. Vannak időszakok, amikor nincs más lehetőségünk, csak az, hogy koplaltatjuk a testünket és tápláljuk a szellemünket: azaz böjtölünk.
A böjt segít abban, hogy különbséget tudj tenni aközött, amit akarsz, és aközött, amire szükséged van.
A böjt arra késztet bennünket, hogy csak a valóban fontos dolgokra összpontosítsa a figyelmünket.
Nincs nyomasztóbb, mint az élet kegyetlen törvényét szemlélni. Azt, hogy egymásból élünk; hogy fölfaljuk egymást; azt, hogy a természet „rendje” egy éhségből és rettegésből fölrakott, önmagában vérző gúlához hasonló.
És ebbe a kegyetlen rendbe „lépett be”, megszületvén és megtestesülvén Isten Báránya, a mi Jézusunk, hogy a világ kegyetlen rendjét megváltsa. A „vérző gúlán” mit se módosítva, gyökeresen megfordította annak jelentését. Nem tagadta, hogy „fölfaljuk egymást”. Azt mondta inkább, hogy mindannyian étel és táplálék vagyunk. Már itt, a világban, e „vérző gúlán” belül a kegyetlen tényeket a szeretet realitásává változtatta, amikor valódi ételként és valódi italként osztotta szét magát – mindannyiunknak példát mutatva.
Az első Karácsony, a Fiúisten megtestesülése óta mindenek prédája helyett mindenek ételévé, táplálékává lettünk, s tudjuk, hogy a természet rettenetes törvénye mögött valójában a szeretet örökös áldozása a végső realitás.
Uram, Jézusom!
Te vagy a Megváltóm, Te vagy a kenyerem,
szereteted által megújul életem.
Hogy közel jöjj hozzánk, Te emberré lettél,
isteni erőddel nagy csodákat tettél.
Járva víz felszínén, testedet uraltad,
éhezők kenyerét megszaporítottad.
Utolsó vacsorán áldozati tested
apostolaidnak kenyerévé tetted.
Szavadra már ekkor szent itallá érett
a keresztfán másnap értünk ontott véred.
Ezt tegyétek mindig, mikor együtt vagytok!
Szentmisét alapít ez a szent parancsod.
Így ment el végsőkig megtestesülésed,
embertárs, áldozat, táplálék lett élted.
Így fordítottad át a világ menetét,
megváltásul adtad Kenyered erejét:
Ne prédaként éljünk, mit felfal a világ,
táplálék legyünk, ki odaadja magát.
Tápláló szeretet árad Kenyeredből,
megindít bennünket, mozdít kényelmünkből.
Tanuljunk szolgálni, másokkal jót tenni,
áldozatot hozva önzetlennek lenni.
Így hívsz meg bennünket Istennek Szent Fia,
legyünk mi is kenyér, Eucharisztia.
– A szentáldozásban szívemet kitárom,
táplálva szeretni: utam Veled járom!
Amen