Egy asszony azt állította, hogy látomásaiban rendszeresen megjelenik neki Isten. Elment tehát püspökéhez megbeszélni a dolgot, aki, mint jó elöljáró a következőket mondta.
– Kedvesem, lehetséges, hogy mindaz, amiben Ön hisz, csupán illúzió. Meg kell értenie, hogy püspöki hivatalomnál fogva nekem kell meg ítél nem, hogy az Ön látomásai valódiak-e, avagy hamisak.
– Természetesen, Excellenciás Uram!
– Ez részemről felelősség és kötelesség.
– Értem, Excellenciás Uram!
– Nos, kedvesem, akkor azt kell tennie, amit kérek.
– Megteszek mindent, Excellenciás Uram!
– Legközelebb, amikor Isten – ahogy azt Ön állítja – megjelenik, próbára kell tennie, hogy megtudja,
valóban Ő az.
– Rendben, Excellenciás Uram. De mi a próba?
– Mondja ezt Istennek: „Tárd fel előttem a püspök úr személyes bűneit.” Ha valóban Isten az,
aki megjelenik Önnek, fel fogja tárni bűneimet.
Azután jöjjön vissza hozzám és mondja el nekem, mit válaszolt. Nekem, és senki másnak. Meg értette?
– Így fogok tenni, Excellenciás Uram.
Egy hónap múlva az asszony bebocsátást kért a püspökhöz, aki megkérdezte:
– Isten újra megjelent Önnek?
– Azt hiszem, igen, Excellenciás Uram.
– Megkérdezte-e tőle, amit parancsoltam?
– Természetesen, Excellenciás Uram.
– Nos, mit válaszolt Isten?
– Isten azt mondta: „Mondd meg a püspöködnek, hogy a bűneit elfelejtettem.”

 

Nem létezik egyetlen könyv sem, ahová bűneink fel lennének jegyezve. Isten nem vezet lajstromot vagy katalógust bűneinkről. Feltétlen szeretetével körülölel és a jelen pillanatban lát bennünket.