0%
Állapotjelző bezárása

A nyomok

Egy éjjel csodálatosat álmodtam, el kell mesélnem nektek. Egy hosszú utat láttam, amely a földről kanyarogva vitt fel a levegőbe, majd eltűnt a felhők között, és egyenesen az égbe vezetett.
De nem valami könnyű út volt, sőt, inkább nagyon is göröngyös, teleszórva rozsdás szögekkel, hegyes kövekkel, éles üvegdarabokkal. Az emberek mezítláb vándoroltak az úton. A szögek beleálltak a lábukba, sokan vérző talpakkal meneteltek. De nem álltak meg, mert el akartak jutni az égbe. Azonban minden lépés rengeteg szenvedéssel járt és nagyon lassan, fájdalmasan tudtak előrehaladni.
Aztán, az álmomban, megláttam Jézust közeledni. Ő is mezítláb volt. Lassan lépdelt, de nagyon határozottan. És egyetlen seb sem volt a lábán.
Jézus egyre feljebb és feljebb haladt. Végül megérkezett a mennybe és ott leült egy nagy aranytrónusra. Onnan nézett le azokra, akik felfelé igyekeztek. Tekintetével és gesztusaival bátorította őket.
Rögtön Jézus után közeledett az édesanyja, Mária.
Mária még gyorsabban haladt, mint Jézus. Tudjátok miért? Mert mindig pontosan Jézus nyomába lépett.
Így aztán hamar megérkezett a Fia mellé, aki a jobbjára ültette őt egy nagy karosszékbe.
Mária is biztatni kezdte a felfelé igyekvőket és ajánlotta, hogy az ő példájára, lépjenek ők is mindig Jézus nyomába.
A bölcsebbek így is tettek, és fürgén haladtak az ég felé. Mások a sebeik miatt panaszkodtak, gyakran meg-megálltak, sokan pedig félbehagyták az egészet és szomorkodva ott maradtak az út szélén.

Bruno Ferrero: Máriáról mesélek neked

Kreatív sarok ajánló

Amint a szimfóniának szüksége van minden egyes hangjegyre, amint a háznak szüksége van minden egyes kőre, amint az óceánnak szüksége van minden egyes vízcseppre, amint az aratásnak szüksége van minden egyes gabonaszemre, az egész emberiségnek szüksége van terád, ott, ahol...

S mikor völgyünkre tört az áradat
s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen,
egyetlenegy kőszikla megmaradt,
egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten.
 

Krisztus feltámadása a mi reményünk kezdete. Nem azért támadt fel, hogy csodáljuk, hanem hogy kövessük. Aki vele hal meg a bűnnek, az vele együtt élni kezd az új élet szabadságában.

Szent Ágoston

Még több

Lectio Divina

Prédikációs segédanyagok

Katolikus Karitász

Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet

Katolikus Pedagógiai Intézet

MKPK Caritas in Veritate Bizottsága

MKPK Családbizottsága

MKPK Ifjúsági Bizottsága

Lelkigyakorlatos házak