0%
Állapotjelző bezárása

J. Franklin: A böjt 2.

Az Élet Kenyere, Jézus, nem csak egy köret a főétkezésben.
Elképzelem, hogy miközben Isten figyeli rendkívül túlzsúfolt életünket, látja, hogy ide-oda futkosunk, dolgozunk, tevékenykedünk, néha a Szentlélek így kiált: Nem kérnél egy kis Istent is hozzá?
Hányszor viselkedünk úgy, hogy elegendőnek tartjuk, ha néha majszolunk egy kicsit Istenből itt-ott?
Vajon annyira tele van az életünk, hogy legfeljebb vasárnaponként, esetleg csütörtökön marad benne hely arra, hogy Istent megízleljük?
Vajon olyannyira a világ dolgaival telve megyünk vasárnap a templomba, hogy már nincs helyünk az Élet Kenyere számára, és aztán sietünk ismét kifelé a világba, ahol a főételünk vár ránk?
Valódi Isten utáni éhségre és szomjúságra van szükségünk!
Akár van lakásom, akár nincs, kenyérre mindig szükségem van. Ez a leglényegesebb dolog, a többi csak kiegészítő.
Az Élet Kenyere a legfontosabb kapcsolataidban, családodban, otthonodban, egész életedben.
„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de az ő lelkében kárt vall?” (Mt 16,26)

J. Franklin: A böjt 2.0

Kreatív sarok ajánló

Nyári délután villákkal teleszórt hegyoldalban sétálunk. Barátom egy pillanatra megállt, fülelni kezdett, majd megjegyezte, valaki a IX. szimfóniát játssza. Felismertem a zenét. Hazafelé tartva játszó gyermekek mellett haladtunk el, barátom elmosolyodott: – Itt van köztük a fiam is, hallom a...
Te soha többé nem lehetsz nyugodt, s nem lesz tiéd a nyárspolgári béke, mert beléd hullott az Isten vetése és azt kitépni nem lehet, ‒ vagy nem mered, mert érezed, hogy éned jobbik része. Azt megteheted, hogy sohasem kapálod, hogy...
Az emberi gyöngeség nem tudja fölborítani az isteni mindenhatóság terveit.
Az isteni építőmester lehulló kövekkel is tud dolgozni.

Michael von Faulhaber

Még több

Lectio Divina

Prédikációs segédanyagok

Katolikus Karitász

Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet

Katolikus Pedagógiai Intézet

MKPK Caritas in Veritate Bizottsága

MKPK Családbizottsága

MKPK Ifjúsági Bizottsága

Lelkigyakorlatos házak