J. Franklin: A böjt 2.

Az Élet Kenyere, Jézus, nem csak egy köret a főétkezésben.
Elképzelem, hogy miközben Isten figyeli rendkívül túlzsúfolt életünket, látja, hogy ide-oda futkosunk, dolgozunk, tevékenykedünk, néha a Szentlélek így kiált: Nem kérnél egy kis Istent is hozzá?
Hányszor viselkedünk úgy, hogy elegendőnek tartjuk, ha néha majszolunk egy kicsit Istenből itt-ott?
Vajon annyira tele van az életünk, hogy legfeljebb vasárnaponként, esetleg csütörtökön marad benne hely arra, hogy Istent megízleljük?
Vajon olyannyira a világ dolgaival telve megyünk vasárnap a templomba, hogy már nincs helyünk az Élet Kenyere számára, és aztán sietünk ismét kifelé a világba, ahol a főételünk vár ránk?
Valódi Isten utáni éhségre és szomjúságra van szükségünk!
Akár van lakásom, akár nincs, kenyérre mindig szükségem van. Ez a leglényegesebb dolog, a többi csak kiegészítő.
Az Élet Kenyere a legfontosabb kapcsolataidban, családodban, otthonodban, egész életedben.
„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de az ő lelkében kárt vall?” (Mt 16,26)