A német költő, Rilke egy idóben Párizsban élt. Naponta bejárt az egyetemre egy francia barátnője kíséretében. Útja egy nagyon forgalmas útvonalon vezetett át. A kereszteződésnél állandóan egy koldusasszony tartózkodott. Alamizsnát kéregetett a járókelőktől. Mindig ugyanazon a helyen üldögélt. Mozdulatlan volt, akár egy szobor. Kezét előre nyújtotta, szemét a földre szegezte.
Rilke soha nem adott neki egy fillért sem. Barátnője ellenben gyakran belecsúsztatott a koldus kezébe egy-egy pénzdarabot. Egyszer a fiatal francia nő csodálkozva meg is kérdezte a költőt:
– Te miért nem adsz soha semmit ennek a szegénynek?
– Olyasvalamit kellene adnunk neki, amit nem a kezének, hanem a szívének szánunk – válaszolta a költő.
Másnap Rilke egy rózsabimbóval érkezett. Egyenesen a koldusasszonyhoz ment. A rózsát belehelyezte a kezébe és tovább akart menni. Ekkor azonban váratlan dolog történt: a koldusasszony felemelte a tekintetét, ránézett a költőre, nagy nehezen felkelt a földről, megragadta a férfi kezét és megcsókolta. Majd, a rózsát erősen a szívére szorítva, eltávozott.
Egy héten át nem látta. A másik héten ismét ott ült az utcasarkon, a szokott módon: szótlanul, mozdulatlanul, mint korábban.
– Miből élhetett egész héten át, mikor semmit se kapott? – kérdezte a francia barátnő.
– A rózsából – válaszolta a költő.
Kreatív sarok ajánló
Szepi Peti feltűnő csöndesen kérdezgeti a nagyanyját:
– Nagymami, igaz az, hogy a jó keresztény a rosszért is jóval fizet?
– Igaz, Petikém.
– Akkor légy szíves, vegyél nekem fagyit.
– Miért, kisunokám?
– Mert eltörtem a szemüvegedet.
A végtelen kell hogy legyen a célunk, nem a véges.
A Végtelen a szülőföldünk. Időtlen idők óta várnak minket a mennyországban.
Carlo Acutis
